Pécs és Szeged a 2010-es együttműködésekről tárgyalt

2008. február 27. szerda 12:34

Szegedi delegáció látogatott Pécsre, hogy Szeged és Pécs 2010-es együttműködéséről tárgyaljanak.

Bátyai Edina, Szeged részéről az EKF koordinációjával megbízott felelős és Mészáros András, a Pécs2010 EKF program főigazgatója a 2008-as EKF-támogatott programok gyakorlati megvalósításáról tárgyaltak. A nyolc Szegeden megvalósuló program közt olyan rangos eseményeket találunk, mint az Opera Competition and Festival with Mezzo Television, a Mozgóképes Kisfesztivál a szegedi hármas régióban vagy a Folk Híd - Nemzetközi Néptánc Fesztivál.

A 2009-2010-es konkrét együttműködési formákat a felek áprilisban, azt követően alakítják ki, hogy feláll a Pécs2010 EKF program Művészeti Tanácsa. A tervek között szerepel a két város közös kommunikációs és marketinges stratégiájának kialakítása is.
A Pécs2010 Menedzsment Központ delegációja rövid időn belül ellátogat Szegedre, hogy a helyszínen tájékozódjon az előkészületekről.

Mint az köztudott, az Európa Kulturális Fővárosa program pályázati szakaszában Szeged nem indult önállóan az EKF-cím elnyeréséért. 2004 végén a két város polgármestere együtt jelentette be: Szeged és Pécs nem kel versenyre, Szeged kiemelt partnervárosként szerepel a pécsi pályázatban. 2007 márciusában Botka László szegedi és Tasnádi Péter pécsi polgármester partnerségi megállapodást írt alá, melynek értelmében a két város együttműködik a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program eredményes megvalósulása érdekében.

Pécs2010 Sajtóiroda