Pécs elindul a Nemzeti Vágtán
2009. április 05. vasárnap 19:29

Gonda Tibor alpolgármester, aki maga is szívesen lovagol szabadidejében, azt mondta a Pécsi Újság.hu-nak: tavaly amolyan "brahiból" esett a választás Balikó Tamásra. Olyan lovast kerestek, akinek a városban neve van, s szívesen, gyakran lovagol. A versenyen azonban be kellett látniuk: a többi város szinte kivétel nélkül profi, fővárosi zsokék szolgálatait vette igénybe. Az alpolgármester hozzátette: maga is jól körbenézett a környéken, de igazi, jól vágtázó lovas kevés terem Baranyában.
Révész: lenne jobb helye
Révész Mária, az indulásról döntő kulturális bizottság fideszes tagja szerint - mivel manapság a spórolás a városvezetés fő válasza minden megszorításkor - lenne jobb helye is annak a kétmillió forintnak.
Hozzátehetjük, a pécsi színház költségvetése és tavalyi, Gonda által rendelt átvilágítása miatt folyamatosak voltak a feszültségek az alpolgármester és az igazgató között - így a rosszmújúak inkább ezzel magyarázzák Balikó idei "hanyagolását".
Gonda szerint azonban - bár még nincs végső döntés - csak a költségtakarékosság miatt is jobb választás lehet egy rutinos pesti zsoké. Amellett ugyanis, hogy egy tapasztalt rájder előkelő helyen futhat be (így nagyobb elismerést szerezhet a városnak), megspórolható a ló és lovasának utaztatási költsége, s a fővárosi szállás ára.
A pünkösdi hétvége nagy eseményén persze így sem ingyen vágtázik majd az a valaki Pécsért.
A városok és a megyék a nettó kétmillió forintos nevezési díj befizetése után szállhatnak ugyanis csak be a küzdelembe lovasukkal. Ezért cserébe a vágtán túl egy kiállítás és vásár keretein belül mutatkozhat be Pécs a százezresre becsülhető helyszíni érdeklődő előtt. Gonda Tibor az indulás előnyeit bemutató bizottsági anyagban kitér rá: tavaly majdnem egymillió néző követte élőben az eseményeket a tv-képernyők előtt, de szerinte az egész vágta-ötletet pozitívan értékelte az ország közvéleménye.
Az indulás támogatói szerint "Pécs kreatív imázsának megerősödését szolgálja majd a részvétel". Az esemény egyébként 52 milliós összdíjazású, a győztes lovas által képviselt helyhatóság 30 milliót vihet haza, s fordíthatja a pénzt fejlesztésekre, kulturális célokra.
Az esemény honlapjához KLIKK IDE!Képünkön: Balikó Tamás a tavalyi Nemzeti Vágtán.
Korb Zoltán - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Árokba hajtott egy teherautó...
- A Keltiből induló egyik pécsi IC...