Panelprogram idén, pénz csak jövőre
2008. március 10. hétfő 21:00

A lakásfelújítási programban azok az épületek vehetnek részt, amelyek még 1992 előtt épültek, és az építési engedély szerint iparosított technológiával készültek el, azaz panelházak. Az új rendszer szerint a pályázat lehet egy- illetve kétlépcsős is.
Az utóbbi esetben önkormányzati támogatását is el lehet nyerni, a város 2008 májusáig várja a kérelmeket, majd a nyár folyamán dönt. A helyi támogatás feltétele azonban az, hogy a minisztérium is jóváhagyja a pályázatot. A város által elutasított - s így nagyobb sajáterőre szoruló pályázók -, vagy az egylépcsős rendszerben résztvevők támogatásáról szintén a minisztérium dönt majd, ám ez csak jövő év elején várható.
Mindez azt jelenti, hogy a pénzek átutalása csak egy év múlva kezdődhet meg, s a város ennek megfelelően csak 2009-es költségvetésében különít el 350 millió forintot erre a célra - a támogatás összege tehát csak utólag érkezik meg.
Van más is
A fűtési rendszerek korszerűsítésére vonatkozó pályázaton nemcsak a panel, hanem minden távfűtéssel rendelkező társasház is részt vehet.
Nagy Emil, a Baranya Megyei Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének elnöke ugyan örül annak, hogy egy év kihagyás után ismét elindul a program, de megjegyezte azt is, hogy 2006-ban ez az összeg 650 millió forint volt. Mint mondja, az utólagos finanszírozás miatt várhatóan néhány vállalkozónak - akik a kivitelezést végzik majd - több tízmilliót is meg kell majd előlegeznie, így akár nehéz helyzetbe is kerülhetnek.
A kincstári gyakorlatot mutatja, hogy az állami pénzek jócskán csúsznak: a 2006-os állami pénzek egy részét például még csak e napokban utalják. A problémát ugyan szóvá is tette a minisztériumnál, de ott érdemben nem reagáltak rá - fogalmazott Nagy Emil.
Az elnök szerint az új rendszerben számos minőségbiztosítási garanciát is beépítettek. Lényeges változás, hogy a pályázóknak öt évig visszajelzést kell adniuk arról, hogy milyen valós megtakarítást értek el a korszerűsítéssel, a beépíthető anyagok minőségét szintén szigorúan ellenőrzik majd. Nagy Emil úgy vélekedik, minderre azért volt szükség, mert korábban előfordult, hogy a szigetelés, vagy éppen a nyílászáró csere után is ugyanolyan rossz maradt az épületek hőtartó képessége.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...