Pályázatokkal csalókra sújtott le a Pécsi Ítélőtábla

2020. október 02. péntek 17:15

Pályázatokkal csalókra sújtott le a Pécsi Ítélőtábla

Többéves börtönbüntetéseket szabott ki egy mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalássorozat ügyében a Pécsi Ítélőtábla - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel. Az ítélet jogerős. 

 

 

A közlemény szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja hamis okiratokkal szerzett vidékfejlesztési támogatásokat 2012 és 2015 között, több mint 107 millió forint kárt okozva a költségvetésnek, míg szándékuk további csaknem 300 millió forint vagyoni hátrány okozására irányult.

A vádlottak 2012-ben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap "fiatal mezőgazdasági termelők indulásának támogatását" célzó pályázatain hamis okiratokkal indultak. A pályázatok postára adásában a harmad- és negyedrendű vádlott is részt vett, illetve saját nevében is nyújtott be pályázatot.

A 2012-ben benyújtott hét pályázatból hatot elfogadtak, így egyenként több mint tízmillió forintos támogatáshoz jutottak a vádlottak, majd 2014-ben ismét valótlan tartalmú okiratokkal további több mint harmincmillió forintnyi támogatást szereztek meg. 2015-ben ismét próbálkoztak, több mint harminc pályázat benyújtásával, amelyek közül egyet bíráltak el kedvezően, huszonötöt elutasítottak, míg nyolcat - miután a vádlottak tudomására jutott a pályázatok felülvizsgálatának elrendelése - a csalók visszavontak.

Az elsőrendű vádlott emellett 2015-ben többeknek tett ígéretet támogatási pályázatok gyors elkészítésére, a sértettektől átvette a pályázatok elkészítésére szánt pénzösszegeket, a dokumentumokat ugyanakkor nem készítette el.

Az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás, negyvenhat alkalommal megvalósuló, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, hamis magánokirat negyvenhat alkalommal való felhasználása, nyolc rendbeli nagyobb kárt okozó csalás és hét rendbeli kisebb kárt okozó csalás, emellett folytatólagosan elkövetett csalás miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. A vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélték.

A másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás és szintén negyvenhat rendbeli közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt négy év börtönre ítélték.

A két vádlottal szemben összesen mintegy 32 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek.

A harmadrendű vádlottat költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt egymillió forintos pénzbüntetésre, míg a negyedrendű vádlottat - két év próbaidőre felfüggesztve - egy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

MTI