Pályaorientációs tábort tart a Pécsi Művészeti Gimnázium
2013. augusztus 15. csütörtök 17:08

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola augusztus 21-24. között rendezi meg a pályaorientációs programként is számon tartott XIII. Pécsi Művészeti Tábort.
A program célja a művészeti területeken tehetséges tanulók megismerése, tudásuk, képességeik fejlesztése, személyiségük gazdagítása. Az évek óta Akkreditált Kiváló Tehetségpontként is működő középiskola elkötelezett a művészeti nevelés értékei mellett, eredményei, sikerei a tudatosan kialakított tehetséggondozásról, tehetségfejlesztésről tanúskodnak.
Az elmúlt évek érdeklődését felülmúlva az idei évben kilencven általános iskolás - többnyire hetedik és nyolcadik osztályos - tanuló vesz részt a zenei, képzőművészeti és drámafoglalkozásokon, mintegy 40 tanár vezetésével. Fontos, hogy a gyerekek a nyári szünet után frissen és felkészülten folytathassák általános és művészeti tanulmányaikat, emellett hiteles képet kapjanak a Pécsi Művészeti Gimnázium által biztosított továbbtanulási lehetőségekről, az iskolában végzett szakmai, tanulmányi munka színvonaláról.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- Elkészült az új menetrend, így...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Mohácson az országban elsőként,...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Már több mint másfél millióan...

