Összemérik uniós ismereteiket a Babits diákjai
2016. február 16. kedd 08:30
Az Európai Parlament támogatásával a Prime Time Communications Diák rEPorters címmel diákújságíró pályázatot hirdetett középiskolás iskolarádió-, és iskolaújság szerkesztők, szerkesztőségek számára. A régió győztese a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola csapata volt.
A 30 szerkesztőség részvételével zajló első fordulóban 7 regionális győztest választott ki a zsűri. A csapatok rendkívül színes és kreatív pályázatokat nyújtottak be, összesen több száz diák bevonásával, sokan egész iskolájukat érintő projekteket, megmozdulásokat szerveztek. A győztes csapatok a migráció, környezetvédelem, ifjúság és oktatáspolitika, nemek közötti egyenlőség témák közül választottak.
Az első forduló után 7 csapat jutott a döntőbe. A dél-dunántúli régió nyertese a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola csapata, akik rendkívül színes pályázati anyagot adtak be, a migráció témakörével foglalkoztak.
Szerdán a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola diákjai mérik össze tudásukat. Az iskolanap folyamán változatos feladatok lesznek, a diákoknak az EU-val kapcsolatos legfontosabb tényekkel és legfrissebb aktualitásokkal kapcsolatban is bizonyítaniuk kell tudásukat.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

