Összejöhet a belvárosi riksa: jól halad az első pécsi közösségi finanszírozású ötlet megvalósítása
2016. február 23. kedd 15:13

Rövid idő alatt a szükséges összeg negyede gyűlt össze, így jó eséllyel tavasszal új szolgáltatással bővül a belváros kínálata. A bringataxi lehet az első olyan pécsi elképzelés, amely közösségi finanszírozásból valósul meg.
Ahogy arról még tavaly decemberben hírportálunkon beszámoltunk, új kezdeményezést indított útjára a Simonyi Központ. A program nemrég szintet lépett, honlapjukon ugyanis megjelent az első olyan vállalkozási terv, amely megvalósításához a közösség támogatását kérik. Ez nem másról, mint egy belvárosi riksás szolgáltatásról szól.
- Az első tervem az volt, hogy veszek négy biciklit, beleölök egy csomó pénzt, és reménykedem abban, hogy az emberek szívesen fogadják, talán nyereséges is lesz. Ekkor jött azonban a közösségi finanszírozás lehetősége - emlékezett vissza Sajti Dávid, a bringataxi ötletgazdása.
Elmondta, a tervek megvalósítása a Simonyi Központnak is nagyban köszönhetően jól halad, a szükséges összeg (kétszázhetvenötezer forint) nagyjából negyede máris összegyűlt.
Kocsmatúra is lesz
A tervek között több tematikus útvonal is szerepel. Mint megtudtuk, rendszeresen szerveznek majd olyan riksás túrákat, amelyek során a legmenőbb pécsi kocsmákat, a város kulturális nevezetességeit, illetve a turista látványosságokat érintik.
A segítők - attól függően, hogy mekkora összeggel szállnak be -, egy kis viszonzásra is számíthatnak. A pénzért cserébe például elviszik őket egy-két belvárosi körre, vagy kedvezményt kapnak az utazáskor. Lehetőség van azonban arra is, hogy pusztán azért, mert valakinek szimpatikus az ötlet, önzetlenül hozzájáruljon annak megvalósításához.
A riksa leendő üzemeltetője úgy látja, van fogadókészség az ilyen jellegű finanszírozásra, szerinte összejöhet a vállalkozáshoz szükséges pénz.
- Még egy engedély beszerzése szükséges. Ha rajtam múlna, már holnap elindulna a bringataxi. Mivel ez nincs így, azt tudom mondani, tavasszal már elérhető lehet a szolgáltatás.
Akinek lehetősége engedi, a Pécsi Tudományegyetem és a Simonyi Központ honlapján (ide kattintva érhető el) segítheti az új pécsi ötletek létrejöttét. Ugyanitt akár saját terveket is közzé lehet tenni.
Képünkön Sajti Dávid látható.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...