Összefogtak a dél-dunántúli megyék, milliókkal támogatják az árván maradt gyermekeket

2021. április 20. kedd 17:47

Összefogtak a dél-dunántúli megyék, milliókkal támogatják az árván maradt gyermekeket

Egymillió forintot ajánlott fel dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke annak az alapítványnak a javára, melyet Áder János köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita hívott életre a koronavírusban árván maradt gyermekek megsegítésére. A kezdeményezéshez Somogy és Tolna megye is csatlakozott, így a Dél- Dunántúl régió összesen hárommillió forinttal támogatja a tragédia sújtotta családokat. A Baranya Megyei Önkormányzat elnöke egyben felhívással élt a magyarországi megyékhez, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. 

 

 

- Sokkolták az országot azok a családi tragédiák, melyekben életerős családfőket, édesanyákat veszítettek el egyik napról a másikra családok a koronavírus járvány harmadik hullámában - fogalmazott Őri László a keddi sajtótájékoztatóján. - Ezeket az árván maradt gyermekeket nem hagyhatjuk egyedül, így azt gondolom, most van itt az idő az összefogásra. Ezért is döntöttem úgy, hogy felhívással élek a megyei önkormányzatok vezetőihez, hogy együtt segítsünk az árván maradt gyermekeken.

A közgyűlés elnöke emlékeztetett, a Baranya Megyei Önkormányzat tavaly, a
koronavírus járvány első hulláma alatt azért hívta életre a „Baranya Segít Programot", hogy az élvonalban harcoló egészségügyi dolgozókat, mentősöket segítse.

A harmadik hullám tetőzése után várhatóan kevesebb nyomás helyeződik az egészségügyi dolgozókra, a járvány azonban tragédiákat hagyott maga után és Baranyát, Pécset sem kímélte. Ismerünk olyan családot, ahol 6 gyermek maradt
árván a vírus miatt.

- Ezeknek a gyermekeknek nem elég az egyszeri anyagi támogatás - jelentette ki - Hatékony segítségre van szükségük, míg önálló keresettel nem rendelkeznek, ezért is
csatlakozunk az Áder János államfő által létrehozott Alapítványhoz. Az pedig külön öröm számomra, hogy a Dél-Dunántúli Régió egységesen a kezdeményezés mellé állt, bízom benne, hogy más magyarországi megyék is hasonlóan fontosnak tartják és támogatják majd az Alapítvány célkitűzéseit - tette hozzá.

A járvány több mint 400 családban okozott tragédiát, ezzel együtt pedig több mint 600 gyermeket hagyott árván vagy félárván.

Bíró Norbert, a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, a megyét a 3. hullám sújtotta leginkább, így egyértelmű volt számára, hogy elsőként csatlakozzon a felhíváshoz és segítséget nyújtson ebben a nehéz helyzetben.

A Somogy Megyei Önkormányzat elnöke háborús helyzethez hasonlította a járványt, ami most a társadalom alapegységét a családokat támadta meg. Somogy
megyében eddig 22 félárván maradt gyermekről tudnak, akiknek hosszútávú támogatásra van szüksége.

A Tolna Megyei Önkormányzat elnöke, Fehérvári Tamás szintén egymillió forintot ajánlott fel a nehéz sorsú gyermekek megsegítésére.

EQM