Online koncertet adnak a Pannon Filharmonikusok muzsikusai

2021. január 21. csütörtök 16:15

Online koncertet adnak a Pannon Filharmonikusok muzsikusai

Ünnepi, ingyenesen megtekinthető online koncertet magyar zeneszerzők műveinek megszólaltatásával a Müpából a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) pénteken este - közölte az együttes az MTI-vel. 

 

A fővárosi kulturális intézményben annak megnyitása óta bérletes koncertsorozattal szereplő PFZ közleményében azt írták, hogy a zenekart az ünnepi hangversenyen Varga Gilbert vezető karmester vezényli, de Bogányi Tibor vezető karmester is színpadra lép - őt most csellóművészként köszöntheti a közönség.

A zenekar Bánfalvi Zoltán Capriccio - szóló csellóra és szimfonikus zenekarra című művét adja elő ősbemutató keretében.

A mű - amelyet Bogányi Tibor felkérésére írta a szerző 2016-ban - a cselló hatalmas hangterjedelmét, színgazdagságát, virtuozitását és többszólamú játékmódját aknázza ki a közlemény szerint. A darab stílusa neoromantikus, számos utalással a jazzre és a filmzenére, az egy nagyzenekarban aktívan dolgozó, klasszikus zenei muzsikus-szerző modern műve.

Az estet Bartók és Kodály szellemi örökösének tartott Veress Sándor Threnos - in memoriam Bartók Béla című műve nyitja. Veress a Bartókot, Kodályt követő magyar zeneszerző-nemzedék széles látókörű, nemzetközileg is elismert képviselőjének számít, fontos tanítványa és kollégája Bartóknak és Kodálynak.

1945-ben, Bartók halála után mások mellett őt is felkérték, hogy komponáljon zeneművet az alkotó emlékére. A lassú karakterű, felettébb melankolikus zenekari darab erőteljes letargiát és elhagyottság érzetet közvetít, nem Bartókot, az örök értékű etalont szemléli, sokkal inkább a hiányát énekli meg, egy véres borzalmak közepette romba döntött Magyarországot.

Bartók Béla Divertimento című műve szintén szerepel az est műsorán, amelyet a Bázeli Kamarazenekar karmesterének felkérése készített a zenekar számára. A vonószenekarra készült mű eredetileg a concerto címet kapta volna, de Bartók végül a divertimento, azaz szórakoztató zene megjelölést alkalmazta rá.

Az estet Kodály Zoltán Galántai táncok című műve zárja. Kodály 1933-ban már a Psalmus hungaricus, a Székely fonó, a Háry János és a Marosszéki táncok sikerei után felkérésre komponálta ezt a művét, a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulójára. Kodály ekkor már világosan ismerte és terjesztette a magyar népzene és a verbunkos zene eredetének és ősiségének eltérését, és jelentős erőfeszítéseket tett, hogy magyar zeneként az autentikus magyar népzenét ismerjék a 18-19. századi prímások zenéje helyett.

Ennek ellenére a Galántai táncok éppen a hajdani galántai virtuózoknak állít emléket: azon magyar zenészeknek, akik a Filharmóniai Társaság alapításának idején a maguk helyén és a maguk tudásával szolgálták a magyar zenekultúra ügyét.

A Müpa és a Pannon Filharmonikusok koprodukciója díjmentesen tekinthető meg a Müpa honlapján, YouTube-csatornáján, valamint a PFZ honlapján és YouTube-csatornáján egyszeri alkalommal, pénteken 19.30 órai kezdettel.

A PFZ honlapján, a www.pfz.hu-n további információ található a koncert programjáról és az élő közvetítésről.

MTI