Ollóval szúrta le az apját egy férfi Komlón
2025. szeptember 10. szerda 10:23

A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy férfi letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi komlón egy társasház alagsorában tartózkodott édesapjával 2025. szeptember 6-án a hajnali órákban. Az ittas állapotban lévő gyanúsított szóváltásba került az apjával, majd veszekedés közben bal kézzel nagy erővel megütötte a sértett jobb szemét, amitől a sértett elesett, majd dulakodni kezdtek.
Eközben a gyanúsított egy ollóval két alkalommal mellkason szúrta a sértettet, melynek következtében a sértett életveszélyes állapotba került, légmell alakult ki nála, ezért meg kellett műteni.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A gyanúsított büntetett előéletű, a gyanúsításban szereplő cselekményt is más büntetőeljárás hatálya, illetve felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - szabadlábon hagyása esetén - megszökne, elrejtőzne, az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. Mindezek miatt a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A bíróság végzését az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette. A gyanúsított védője a letartóztatás tárgyában megtartott ülésen nem jelent meg, így neki az ülés napjától számított három nap áll rendelkezésére a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, emiatt a határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Rétisas fiókákat gyűrűztek az...
- Magyar Péter: a dokumentumokból...
- Keddtől ismét látogatható az...
- Pécsi Arcok - Heckenberger Iván:...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...

