Ököllel, karóval, bozótvágó késsel estek egymásnak
2018. június 06. szerda 10:16

Egy 21 éves helyi férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete, egy 19 éves szintén helybeli férfi ellen pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2018. február 18-án 14 óra körül Siklóson, a Tenkes utcában vitatkoztak, majd összeverekedtek. A 21 éves férfi ököllel megütötte vitapartnerét, aki először egy karóval, majd egy bozótvágó késsel támadt a férfira. A verekedésben a 19 éves férfi könnyebben megsérült. A rendőrök a helyszínen mindkét férfit elfogták, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

