Nyílt napot és lakossági fórumot tartanak ma a kormányhivatalban
2013. november 28. csütörtök 08:19

Nyílt napot rendeznek november 28-án, melynek keretében a kormányhivatal munkája iránt érdeklődő állampolgárok átfogóan megismerkedhetnek azzal a szerteágazó tevékenységgel, amelyeket mind-mind az ügyfelek érdekében végeznek a szervezetek munkatársai. Délután egykor lakossági fórumot is rendeznek a József Attila utcai központban.
A rendezvények részben az államigazgatás reformjáról, a területi államigazgatás rendszeréről, a pályaválasztásról, az egészséges életmódról szólnak egyetemi hallgatóknak, középiskolai tanulóknak. A nyílt nap lehetőséget ad nekik, hogy betekintsenek a szakigazgatási szervek mindennapjaiba, részt vegyenek laborlátogatásokon, lássák a közlekedési felügyelet munkatársainak tevékenységét.
A baranyai rendezvény egyik kiemelkedő eseménye lesz az a délután egy órakor, a Pécs, József Attila utca 10. sz. alatti törzshivatalban rendezendő lakossági fórum, amelynek keretében dr. Hargitai János kormánymegbízott mind az országos, mind a helyi problémákról kötetlen beszélgetés formájában a résztvevők rendelkezésére áll. A kiemelt témák: rezsicsökkentés, foglalkoztatás, közmunka, pályaválasztás, szociális támogatások, mezőgazdasági termelés, termőföld, Magasház, közlekedési helyzet, fejlesztések és kiemelt jelentőségű beruházások.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Baranyában két településen is...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Pörgős heteken vannak túl a Fordan...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- A vasútállomás mellé költöztetnék a...

