Nyáron újjá varázsolják az Árpád-hídat - és megfordul a kertvárosi buszok menetiránya
2013. május 11. szombat 00:21

Tavaly nyáron írtuk meg, hogy betondarabok estek le a pécsi belvárost Kertvárossal összekötő Árpád-híd egyes szakaszairól. Személyi sérülést szerencsére nem okoztak a lezuhanó tömbök, de világossá vált, hogy elengedhetetlenül szükséges a felüljáró felhajtóágának rekonstrukciója. A 150 millió forintra taksált munkálatok a nyár elején kezdődhetnek el, a tervek szerint néhány hét alatt újítják fel a kérdéses útszakaszt.
Az autósok és a buszon közlekedők felkészülhetnek arra, hogy hosszabb ideig tart majd eljutniuk a munkahelyükre, ráadásul a buszok esetében megfordul a menetirány. A 3-as, 6-os és 7-es buszok a belváros felé haladva jobbra lekanyarodnak majd az egypúpúról, és a volt Rák Café előtt állnak majd meg, úton a főpályaudvar felé. A jó hír az, hogy a kora nyári idő beköszöntével az illetékesek nekiláttak az útburkolatok javításának.
A felhajtóág felújításához szükséges százötvenmillió forint az önkormányzat rendelkezésére áll, így már csak a közbeszerzés sikerességén múlik, hogy mikor kezdődhetnek meg a rekonstrukciós munkálatok. A városháza a nyári szabadságolások idejére időzíti a beavatkozást, hogy az minél kisebb fennakadásokat okozzon a forgalomban - osztotta meg munkatársunkkal az elképzeléseket Oszoli Dénes, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elnöke.
Kertváros irányába a Nagy Lajos király útjáról lehet majd felkanyarodni a felüljáróra, míg a buszok menetiránya is megváltozik. A belvárosba tartó buszok az Ipar utcára kanyarodnak le és közlekednek majd a főpályaudvar felé. (Néhány évvel ezelőttig egyébként a 3-as busz szállította az utasokat arrafelé, amíg meg nem fordították a járat menetirányát a mostani haladási irányba.)
Nyáron tehát egyfelől több hétre számítani kell torlódásokra és a menetidő csökkenésére az érintett területen, addigra azonban talán a hosszúra nyúlt téli időjárás okozta károkat is enyhítik a szakemberek, miután már nekiláttak az útburkolatok javításának.
A BIOKOM Kft.-nek meg kellett várnia a jó idő beköszöntét - télen csak hideg aszfalttal tudtak dolgozni -, hiszen szakadó esőben és hóban nem is lehetett kátyúzni, s a melegaszfaltkeverő-üzemek is zárva voltak még. Április 8-án azonban elindultak a meleg aszfaltos technikán alapuló burkolatjavítási munkálatok, amelyek meghatározott ütemterv alapján folynak - tudtuk meg a társaságtól. Az elsődleges szempont a balesetveszélyes útszakaszok javítása, így az ütemterv változhat az előre nem kalkulálható vészhelyzetek (például úttest-beszakadás) miatt.
Nem pihennek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai sem. Idén Baranyában és Pécsett hozzávetőleg 125 millió forintba kerülnek a meleg aszfaltos és szórt technológiájú kátyúzási munkák a cég felügyelete alá tartozó utakon. Összesen több mint 5500 tonna kátyúzó anyagot használnak fel, amely mennyiség azonban a későbbi forrásbővülés esetén tovább növekedhet - tudtuk meg Pécsi Norbert Sándor szóvivőtől.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Kötelező lehet a boltokban legelább...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...