Nőnapon rabolt ki egy nőt, vádat emeltek ellene
2019. február 14. csütörtök 09:03

A Pécsi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki utcán rabolt ki egy nőt.
Tavaly március 8-án reggel a férfi elkövető Pécsett egy rendelőintézetnél észrevette a
sértettet, aki munkába ment. Ekkor elhatározta, hogy megszerzi a sértett válltáskáját, melyet a hóna alatt tartott.
A férfi követni kezdte, majd futva megközelítette, és amikor mellé ért, megragadta
a táskáját.
A sértett a hóna alá szorította a táskáját, a férfi azonban olyan erővel húzta és rángatta a táskát, hogy attól a nő a földre esett, de a táskát továbbra sem engedte el. A férfi a földön fekvő sértett fölé lépett, ismét megragadta a táskát, majd azt fogva nagy erővel rángatni kezdte a földön fekvő sértettet, aki emiatt többször a járdának ütődött.
A rángatás során a férfi a nőt métereken keresztül vonszolta a földön.
Az áldozat a rángatás hatására a táskát elengedte, mellyel az elkövető elfutott. A bántalmazás következtében a sértett több bordájának a törését, zúzódásokat szenvedett el, mely sérülések 6-8 hét alatt gyógyultak meg.
A vádlottat korábban ugyanilyen jellegű bűncselekmények miatt több mint 6 év börtönre ítélték, a büntetéséből a bűncselekmény elkövetése előtt nem sokkal szabadult.
Az elkövető előzetes letartóztatásban van.
A vádlott cselekménye többek között a rablás, súlyos testi sértés bűntettének megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...