Nincs diplomája az önkormányzati főszerkesztőnek?

2007. december 13. csütörtök 22:46

Egy budapesti rádióadó szerint nincs diplomája a Pécsi Hírek című önkormányzati hetilap csütörtökön, a pécsi közgyűlés baloldali többsége által megválasztott új főszerkesztőjének, ami pedig "alapfeltétele lenne a posztnak".

Az alábbiakban kommentár nélkül idézzük az interneten megjelent információt:


"Főszerkesztő diploma nélkül - a szocialisták megszavazták

Megszavazták a pécsi szocialisták, hogy Trencséni Dávid legyen a Pécsi Hírek című lap főszerkesztője, holott az újságírónak még diplomája sincs, ami alapfeltétele a posztnak.

A baranyai megyeszékhely Fidesz-elnöke a közgyűlés zárt ülése előtt a Lánchíd Rádiónak elmondta, hogy aggályosnak tartja Trencséni Dávid kinevezését, hiszen a jelölt eddig egy ateista honlapon publikált.

Szerinte ez összeférhetetlen egy ezer éves, püspöki székhelyű város szellemiségével.

Révész Mária hozzátette: az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat felvezető éve az egyházaké és a vallásoké lesz Pécsett. Az pedig kétséges, hogy kellőképpen tudja képviselni ezt a törekvést egy olyan újságíró, aki elkötelezte magát egy egészen más világnézet mellett."

ELŐZMÉNYEK A PÉCSI ÚJSÁGON: KLIKK IDE!


(Lánchíd Rádió)