Népszavazás a parkolásról: bebukott
2009. április 19. vasárnap 11:41

Fodorék kezdetben három kérdésben kívántak referendumot tartani, ám az egyikre - lakossági tiltakozás miatt - egy idő után már nem is erőltették az aláírásgyűjtést. A belvárosiakat érzékenyen érintette volna, ha a teljes történelmi városmagot gyalogos övezetté nyilvánítják, így a felháborodások, no meg a gyér érdeklődés miatt ezt a pontot törölték.
A másik népszavazásra bocsátandó kérdés kapcsán csütörtökön, a határidő lejártakor kiderült: arra sem gyűlt össze elegendő támogató aláírás. Ez a parkolási övezetek határainak 2007-es szintre való csökkentéséről szólt volna.
A legfontosabb, a pécsiek ingyenes parkolásával foglalkozóra úgy tűnt, meglesz a szükséges 13 ezer szignó, ám az ellenőrzéskor kiderült, sokan helytelenül adták meg adataikat - így egyik kérdésben sem lesz ügydöntő referendum.
Bár Fodor Ibolyát vasárnap délelőtt nem értük el, ő a Pécsi Újság.hu-nak már korábban elmondta: akkor sem adják fel, ha nem járnak most sikerrel. A polgármester-választás után a város új vezetőjével tárgyalóasztalhoz ülnek, s javaslatokat tesznek a rendszer újragondolására vonatkozóan. Mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy valamilyen kedvezményeket kapjanak a pécsiek.
Képünkön: Dr. Papp Judit és Fodor Ibolya a kérdések hitelesítésre történő átadásakor.
K. Z. - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...