Nemcsak utcaseprő lehet a munka nélkül maradt közfoglalkoztatott
2011. május 09. hétfő 18:40

Pécsett körülbelül ezernyolcszázan vesznek részt közfoglalkoztatási programokban. A rendszer átalakításának értelmében idén január elsejétől az álláskeresőknek végzettségtől függetlenül el kell fogadniuk a felkínált munkát és évente legalább egy hónapig, napi négy órában dolgozniuk kell.
Az új szabályozásnak köszönhetően Pécsett is többen vesznek részt a programban a korábbiaknál, de Szegedi Szilárd, a munkaügyi központ ügyfélszolgálati osztályvezetője szerint a megemelkedett létszám ellenére mindenkinek tudnak értelmes munkát adni.
Bár sokan úgy gondolják, a közfoglalkoztatás egyet jelent a parkok és az utcák söprésével, ennél jóval többről van szó.
- Természetesen vannak olyan közmunkások, akik parkokat takarítanak, de a programban részt vevők elhelyezkedhetnek többek közt kulturális, oktatási intézményekben, de dolgozhatnak szociális gondozóként vagy éppen gyógymasszőrként is. Persze csak abban az esetben, ha rendelkeznek a megfelelő végzettséggel - tájékoztatta lapunkat az osztályvezető.
A közfoglalkoztatási programokat többek közt azok időtartama alapján különböztetik meg. A hosszú távú, - általában nyolc hónapig tartó - közmunkában városunkban ötvenheten vesznek részt. A rövidebb, néhány hónapig tartó programban már jóval többen, a legfrissebb adatok szerint így jelenleg 1782 fő keresi a kenyerét Pécsett.
Az osztályvezető elmondása szerint a közmunkások túlnyomó többsége minimálbért, azaz heti negyven órás munka esetében bruttó 78 ezer forintot keres. A magasabb végzettségűek egy része azonban ennél magasabb fizetésben részesül: ők munkakörtől függően 80-90 ezret is hazavihetnek, igaz, ez is csak éppen elég a megélhetéshez...
Képünkön: pécsi közmunkások tisztítják a Kórház teret - van más munka is.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...