Nem vált be a kutyája, felakasztotta az első fára
2020. január 07. kedd 11:08

A siklósi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 62 éves cúni férfit, aki felakasztotta kutyáját.
A rendőrségre hétfőn 11 óra 36 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Cún község határában egy felakasztott, elpusztult kutyát találtak.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az ebet egy szántóföld melletti akácosban felakasztották egy fára egy bálamadzaggal, amelynek következtében az állat elpusztult.
A rendőrök rövid időn belül beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 62 éves helyi férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.
Az állatkínzó a nyomozóknak azt is elmondta, hogy bárányainak tereléséhez kérte el a kutyát az egyik ismerősétől. Hazafelé menet azonban úgy látta, hogy az eb nem lesz megfelelő erre a feladatra, mert nagyon játékos volt, ezért úgy döntött, hogy megszabadul tőle.
A gyanúsított ellen állatkínzás elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...