"Nem szól a harsogó haris" Baranyában
2011. június 27. hétfő 20:02

Csökkent a Baranya megyében fészkelő hollók és harisok száma tavaly óta a fészkek vihar okozta megsemmisülése, illetve az élőhelyek víz alá kerülése, majd kiszáradása miatt.
Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője az MTI-t arról tájékoztatta: tavaly a nyár elején dúló viharok következtében sok hollófészek semmisült meg. A szakember szerint hosszú évek óta először költ kevesebb holló Baranyában, mint az azt megelőző évben. Míg 2010-ben 92 párt regisztráltak a megyében, idén csak 82 költéséről tudnak, az összes pár száma 110-ről 94-re csökkent.
Fogynak a baranyai harisok is. A megyében az elmúlt húsz évben 76 élőhelyüket regisztrálták, jelenleg 60 szerepel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának nyilvántartásában. Tavaly azonban a csapadékos idő miatt volt kevés haris, mivel élőhelyeiket elöntötte a víz. Idén a száraz idő gátolja a madarak költését, a faj ugyanis a nedves területeket kedveli. Bank László attól tart, hogy a nyári felmérés során egyetlen példányt sem találnak.
A haris az északi félteke egyik legsérülékenyebb madárfaja. Állománya az utóbbi évtizedekben drasztikusan csökkent az egész kontinensen, elsősorban az élőhelyéül szolgáló nedves kaszálórétek fogyatkozása miatt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Tükörképükre támadó madarakra...

