Nem bírta kivárni, míg jön a vonat, hát letörte a sorompót egy pécsi sofőr - Videó!
2021. április 15. csütörtök 08:54

A Pécsi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki a piros jelzés ellenére a vasúti kereszteződésen áthajtott.
A vádlott férfi 2020 októberében Pécsett vezette a munkáltatója tehergépkocsiját, amikor az egyik vasúti átjáró előtt megállt, mivel a fénysorompó piros jelzést adott.
A férfi néhány percig várakozott, majd úgy döntött, hogy nem várja meg a készülék jelzésének zöldre váltását, ezért először megelőzte az előtte várakozó gépkocsikat, majd kikerülte a menetirány szerinti jobb oldalon lévő fénysorompót, majd ezután megpróbálta kikerülni a másik oldalit is, azonban ekkor figyelmetlensége folytán azt letörte az autójával.
A sofőr cselekményét követően a tehergépkocsival félreállt, azonban ezt követően a helyszínről eltávozott anélkül, hogy a balesetet bejelentette volna.
A sofőr a cselekményével a vasúti átjáróhoz érkező más autóvezetők és utasaik életét, testi épségét veszélyeztette, ugyanis a vasúti átjáró nem nyújtotta az attól elvárható biztonságot.
Az elkövető cselekménye a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségmegállapítására alkalmas.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét az első negyvenben a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...

