Negyven kamerával figyelnék a várost
2008. augusztus 06. szerda 21:35

A város döntésének értelmében még idén ősszel hozzákezdenek az összesen negyvenegy kamerát magában foglaló rendszer kiépítéséhez. Ezek nagy része akár már tavasszal meg is kezdheti a működését, s a 2010-es évre az összes által készített képet is folyamatosan figyelik és rögzítik majd a baranyai rendőrkapitányság munkatársai.
Mint azt Schmidt József, a város közbiztonsági és bűnmegelőzési tanácsnoka a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, a beruházást az Európa Kulturális Fővárosa program köztérfejlesztési projektjein belül kívánják megvalósítani - természetesen az uniós támogatások igénybevételével. Arról is döntöttek, hogy az önkormányzat legalább tíz éven át kötelezettséget vállal a rendszer évi hatvan millió forintot kitevő működtetésére.
Kik nézik a képeket és mennyiért?
A közterületek megfigyelését szolgálaton kívüli, önkormányzati finanszírozás alapján fizetett aktív, vagy nyugállományú rendőrök végezhetik. A térfigyelő rendszert, reagáló erő is segíti a nap 24 órájában. Mindezek és a rendszer működtetésének egyéb költségei elérik a havi ötmillió forintot.
Tény, hogy a térfigyelő rendszerek puszta létezésükkel is jelentős eredményeket hoztak már más magyar és külföldi városokban. Ahol működik ilyen, számottevően kevesebb közterületen elkövetett bűncselekmény történik. Pécs esetében a képek folyamatos felügyeletét, és azonnal reagálni képes rendőröket ígérnek a rögzített felvételek mellé.
A rendőrség által készített tanulmány szerint a város hetven pontján lenne szükséges kamerákat telepíteni, ám a horribilis költségek miatt egyelőre harminchét EKF-keretből, és további négy önkormányzati forrásból finanszírozandó eszközben gondolkodnak. A "Nagy testvér szemeinek" legtöbbje megújuló városi köztereket és nagyberuházások környékét pásztázza majd, míg a maradék néggyel a világörökségi helyszíneket és a Színház teret ellenőrzik.
Schmidt József elmondta ugyanakkor, hogy a kameránként kétmilliós költséggel kialakítható rendszer bármikor, akár egy-egy eszközzel is bővíthető - így amint lesz a következő ciklusokban minderre pénz, bármikor bekacsolhatók újabb városrészek a hálózatba.
A nagyszabású projekt a tanácsnok szerint biztosan megvalósul, amennyiben az unió is támogatja a város elképzeléseit.
A város következő pontjaira terveznek kamerás megfigyelést:
1. Ferencesek utcája - Várady Antal utca sarka
2. Kórház tér
3. Köztársaság tér keleti oldala
4. Az Apáczai Nevelési Központ kollégiumának délnyugati sarkánál
5. A Nagy Ferenc tér 1.sz. alatti épület északi homlokzata
6. A Berek utca 6. sz. előtti terület
7. Éva utca 1. sz. alatti épület déli sarka
8. A Maléter Pál út 48. sz. alatti épület délkeleti sarka
9. Az Uránvárosi főtéren
10 . A Rókus sétány déli része
11. Széchenyi tér észak-nyugati sarka
12. Széchenyi tér észak-keleti sarka
13. Városháza északnyugati sarka
14. Széchenyi tér - Jókai tér sarka
15. Hunyadi és Káptalan utcák kereszteződése
16. Király utca 72. sz alatti épület homlokzata
17. Kossuth tér északi oldalán
18. Citrom utca bejárata
19. Ágoston tér északi oldalán
20. Indóház téren
21. Indóház téri gyalogos felüljárónál
22. Domus parkolónál
23. Móricz Zsigmond tér északi oldalán
24. Móricz Zsigmond tér délkeleti oldalán
25. Zsolnay Vilmos utca - Lánc utca kereszteződésénél
26. Zsolnay Vilmos utca - Major utca kereszteződésénél
27. Balokány liget központi része
28. 48-as téren
29. Hal téren
30. Tettye park felső részén
31. Havihegyi úton
32. Ghandi Gimnázium előtti téren
33. Aradi Vértanúk és a Hunyadi út kereszteződésében
34. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
35. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
36. Pécsi Konferencia- és Koncertközpont
37. Pécsi Konferencia- és Koncertközpont
38. Szent István tér székesegyházzal szemközti pontja
39. Szent István tér délnyugati sarka
40. Szent István tér északkeleti sarka
41. Király utca 11. sz. alatti épület
Képünkön a Magyar Közút Kht. tulajdonában lévő, a forgalom vizsgálatára hivatott 48-as téri kamerák láthatók.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Baranyára is kiadták a...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...