Négynapos lesz az idei Komlói Amatőr Színházi Találkozó
2016. február 26. péntek 16:00

Idén négynapossá bővül a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT), amelyet június 16. és 19. között rendeznek meg második alkalommal; a seregszemlére tíz-tizenöt előadást várnak a szervezők - hangzott el pénteken az eseményt beharangozó komlói sajtótájékoztatón.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a KASZT fővédnöke elmondta, hogy a tavaly hagyományteremtő szándékkal megrendezett háromnapos találkozó pillanatok alatt az országos szakma által méltatott fesztivállá vált. A kultúráért felelős államtitkárság fő támogatóként a rendezvény költségeinek zömét finanszírozza - tette hozzá. A szakma részéről éppen az amatőr színjátszó csoportok előadásait támogató Pajtaszínház mintaprogram elindulásával egy időben érkezett az igény, hogy a nem hivatásos színházi műhelyek egy találkozó keretében a legkiválóbb produkciókat megtekinthessék, egymástól inspirációt kaphassanak - elevenítette fel az államtitkár.
Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója kiemelte, hogy az idei megmérettetésre tíz-tizenöt amatőr színházi produkciót várnak, a társulatok március 30-áig jelentkezhetnek, az előadások válogatása folyik, a végleges programot áprilisban jelentik be. A színházi szakember jelezte, az idei versenyprogramban várhatóan két határon túli magyar produkció is szerepelni fog.
A tavalyi fesztiválról szólva elmondta, hogy az előadások végig telt házzal mentek, több olyan néző is volt, aki a teljes - tizenhárom produkcióból álló - versenyprogramot megtekintette. Pataki András szerint a KASZT különlegességét az adja, hogy az amatőr társulatok nem pénzért játszanak, s emiatt "hihetetlen mértékű szabadság jellemzi ezen alkotóközösségeket", nézőik pedig maradandó élményekkel gazdagodnak általuk.
Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája arról beszélt, hogy az idei fesztiválra mintegy kétszáz fellépőt és meghívott vendéget várnak. Idén az első három legjobb előadást, rendezést, valamint női, illetve férfi szereplőt fogja díjazni a zsűri - részletezte Fajcsi Ferenc, kiemelve, hogy a fesztivál minden programján ingyenes lesz a részvétel. A tavalyi KASZT fődíját a pápai Teleszterion Színházi Műhely nyerte el Médeia című előadásáért.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...