Nagyszabású vízvezetékcsere indul több utcában, hétfőtől a Jókaiban dolgoznak
2017. március 16. csütörtök 17:02

Márciusban startol a pécsi ivóvízhálózatot érintő kiemelt felújítások első üteme. A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. folytatja a szolgáltatás biztonságát veszélyeztető vezetékek tervezett korszerűsítését, hosszú időre garantálva a stabil, kiegyensúlyozott ellátást. A hónap során három helyen: a Dagály, a Hunyadi és a Jókai utcákban indulnak meg a munkagépek.
Elsőként a Jókai utcában dolgoznak március 20-tól várhatóan április végéig a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. és a megbízott vállalkozó szakemberei, ahol az 1940-ben épült utcai öntöttvas fővezetéket cserélik ki összesen 270 méter hosszan, emellett a környező ingatlanok régi bekötővezetékei helyett építenek újakat.
A felújítás a Rákóczi út felől indul és a Jókai tér irányába halad, egészen a tér már átépített szakaszáig tart. A munkálatok több ütemben zajlanak annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb ideig érintsék a környező ingatlanokat, üzleteket. Az autós közlekedés egy sávon folyamatosan biztosított lesz, a parkolókat és a taximegállókat azonban a munkavégzés aktuális szakaszain lezárják (egyszerre kb. 4 parkolóhelynyi területet).
Az ivóvíz-szolgáltatást ideiglenes vízellátó rendszerrel biztosítják, ezért csak időszakos nyomásesésre, rövid ideig tartó vízhiányra számíthatnak az érintett ingatlanok és üzletek tulajdonosai, akiket a szolgáltató a munka haladásának megfelelően szórólapokon értesít a részletekről.
Az egyes ütemek végén előbb ideiglenesen állítják helyre az adott szakaszok útfelületeit, április végén azonban teljes szélességében megújul a Jókai utca, mintegy 2000 négyzetméternyi felület kap vadonatúj útburkolatot.
Vezetékcsere tervezett ütemezése:
1. Rákóczi utcai kereszteződéstől a Citrom utcáig: 03.20-03.22.
2. Citrom utcától a Dischka Győző utcáig: 03.22-03.25.
3. Dischka Győző utcától a Jókai utca 6-ig: 03.27-03.29.
4. Jókai utca 6-tól a Teréz utcáig: 03.30-04.01.
5. Teréz utcától a Jókai u. 3-ig: 04.03-04.07.
6. Jókai utca 3-tól Jókai utca 1-ig: 04.05-04.14.
Az időjárás, illetve egyéb körülmények függvényében az ütemezés változhat.
Forrás: TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...

