Nagyot bukott a városi kassza a figyelmetlenség miatt
2008. április 08. kedd 22:43

Éppen egy esztendeje egyezett meg a város a PVV-vel arról, hogy az önkormányzati tulajdonú közüzemi cég 43 szociális bérlakást újít fel, ellentételezésül pedig 45 millió forint értékben ingatlanokat kap. Olyanokat, amelyekben laknak ugyan, de a város kötelezettséget vállalt, hogy ezek kiürítéséről tavaly év végéig gondoskodik. A Jókai utcában négy, a Koller utcában pedig két lakást érintett az ügylet.
Az önkormányzat mindkét esetben hasonló állapotú és minőségű csereingatlanokat ajánlott fel a bérlőknek, ám a Jókai utcai épületben két lakóval hosszas tárgyalások után sem sikerült megállapodnia. Ők nem álltak kötélnek, lelépési díjat követeltek a várostól - ellenkező esetben nem lettek volna hajlandóak kiköltözni.
Valószínűleg tisztában voltak az önkormányzatot szorító szerződés részleteivel, azaz azzal, hogy december végéig ki kell üríteni az épületet.
Papp Judit bevállalja
Papp Judit címzetes főjegyző lapunknak elmondta: az ügy gyakorlatilag egy kisajátítási eljárást jelentett, ami eleve előnytelenebb szerepbe kényszerítette az önkormányzatot. Elismerte viszont: hiba volt úgy szerződést kötni a PVV-vel, hogy előtte nem tárgyaltak a lakókkal a kártalanítás mikéntjéről és mértékéről. Szerinte ez lett volna a célszerűbb, még ha ekkor sem lett volna garantálható, hogy a lakók belemennek egy kisebb összegű ellentételezésbe. És, hogy ki a felelős? A döntést a közgyűlés hozta, és a szakapparátus készítette elő. Ennek ellenére Papp Judit főjegyzőként magára vállalja a történteket.
Az egyik lakó ennek tudatában bérleménye 8,4 milliós forgalmi értékének majdnem dupláját követelte a várostól, s a másik sem volt szívbajos ötmilliót kérni. Mindketten hivatalos formában, ügyvédjükön keresztül üzentek.
Az önkormányzat kényszerhelyzetbe került, a PVV ugyanis már továbbértékesítette az ingatlant, s a szerződésben azt is vállalta: tavaszra átadja a vevőnek az immáron üres épületet. A város a hosszas pereskedést kerülendő, végül behódolt: a reális ár (az önkormányzati rendelet csak lakás visszaadása esetére írja elő, hogy mekkora a kárpótlás mértéke - ez korábban ötven, ma tizenöt százalékot tesz ki), helyett így az ingatlan teljes forgalmi értékét, 8,4 millió forintot kapott a nagyobbik lakás tulajdonosa, emellett a másik, az ötmilliós igényt is kielégítették.
A hátrányosnak tetsző megállapodás egyértelműen a városházi döntés-előkészítőkre és a közgyűlési többségére vezethető vissza. Úgy értékesítették ugyanis az ingatlant, s vállaltak kötelezettségeket, hogy előtte nem egyeztek meg a bennük lakókkal, akiket így alkupozícióba hoztak. Az átgondolatlan tervezés eredményeként minden bizonnyal milliókat bukott el így Pécs, s még szerencsésnek is mondhatja magát, hogy a többi bérlő nem "csapta le a magas labdát".
Elgondolkodtató ugyanakkor az is, hogy az önkormányzat a Kollár- és a Jókai utcai ingatlanok összértékét 45 millió forintra becsülte, s ekkora összegű ellentételezés fejében adta át. Néhány hónappal később viszont a PVV Zrt. csak a Jókai utca 15. alatti épületért 71 milliót kaszírozott az új vevőtől.
Kép és szöveg: Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...
- A világ legjobbjai közé sorolták az...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Egy picit enyhül pénteken a kánikula
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...