Nagymosásba kezdett a pécsi városüzemeltetési társaság
2013. szeptember 02. hétfő 17:51
A BIOKOM Nonprofit Kft. elkezdte az őszi, térítésmentes, lakossági nagyedény-mosást. Évente kétszer, tavasszal és ősszel tisztítja automatikusan, külön térítési díj megfizetése nélkül a BIOKOM az 1100 és a 770 literes lakossági nagyedényeket, amelyeket ezt követően matricás jelzéssel is ellát.
A saját fejlesztésű mosóautó egy hagyományos hulladékszállító-járműből került kialakításra, amely először ugyanúgy kiüríti az edényeket, mint hétköznapi társaik, de utána rögtön ki is mossa nagy nyomással, fertőtleníti azokat zárt rendszerben.
Az évi kétszeri mosás térítésmentes a lakosság számára, s mivel ez Pécsett 2200 edényt érint, így ennek költségvonzata milliós nagyságrendű. Az érvényben lévő, idevonatkozó jogszabályok szerint a hulladéktároló edények karbantartása és tisztítása a tulajdonos, illetve a használó feladata. Természetesen azon lakóközösségek számára, akik úgy ítélik meg, hogy a BIOKOM által biztosított évi 2 alkalomnál többször tartanának igényt az edények tisztítására, a BIOKOM Nonprofit Kft. edénymosási szolgáltatást vállal külön megrendelés alapján, amely már díjköteles.
Különösen ajánlott ez a melegebb időjárású hónapokban, hiszen ilyenkor a szerves hulladékok is gyorsabban bomlanak, valamint a szokásosnál több gyümölcsmaradék is kerül a hulladéktároló edényekbe, amelyek gyorsan erjedésnek indulnak. Az őszi edénytisztítási akció szeptember 2-án kezdődött Pécsett, s várhatóan október 18-áig tart.
A lakossági és ipari edénytisztítással kapcsolatos kérdéseket a BIOKOM ügyfélszolgálatán a 72/502-101-es, vagy a 80/200-590-es zöldszámon, illetve a cég szállítási részlegén, a 72/805-302-es telefonszámon lehet feltenni.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Elkészült az új menetrend, így...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Mohácson az országban elsőként,...
- Orbán Viktor: mutassuk meg...
- Már több mint másfél millióan...

