Nagy őszi edénytakarításba kezd a BIOKOM, újra több ezer szemetesedényt mosnak ki ingyen
2015. szeptember 02. szerda 09:15

Évente kétszer, rendszerint tavasszal és ősszel tisztítja külön térítési díj megfizetése nélkül a BIOKOM az 1100 és a 770 literes lakossági nagyedényeket, amelyeket ezt követően matricás jelzéssel is ellát. Az új, modern mosóautó először a hétköznapi kukásautókhoz hasonlóan kiüríti az edényeket, majd ezt követően nagy nyomással át is mossa azokat, zárt rendszerben fertőtlenítve a hulladéktárolókat.
Az évi kétszeri mosás térítésmentes a lakosság számára, s mivel ez Pécsett 2200 edényt érint, így ennek költségvonzata milliós nagyságrendű. Az érvényben lévő, vonatkozó jogszabályok szerint a hulladéktároló edények karbantartása és tisztítása a tulajdonos, illetve a használó feladata.
Természetesen azon lakóközösségek számára, akik úgy ítélik meg, hogy a BIOKOM által biztosított évi két alkalomnál többször tartanának igényt az edények tisztítására, a BIOKOM edénymosási szolgáltatást vállal külön megrendelés alapján, amely már díjköteles.
Különösen ajánlott ez a melegebb, nyári hónapokban, hiszen ilyenkor a szerves hulladékok is gyorsabban bomlanak, valamint a szokásosnál több gyümölcsmaradék kerülhet a hulladéktároló edényekbe, amelyek gyorsan erjedésnek indulnak.
Az őszi edénytisztítási akció szeptember 1-jén vette kezdetét Pécsett, s várhatóan október 16-áig tart.
A lakossági és ipari edénytisztítással kapcsolatos kérdésekkel kérik, hogy forduljanak a BIOKOM ügyfélszolgálatához a 72/502-101-es, vagy a 80/200-590-es telefonszámon, illetve elektronikus levélben a [email protected] címen.
Forrás: Biokom Nonprofit Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

