Moveast: ukrán filmé lett a fődíj
2008. október 13. hétfő 21:45

Ugyancsak Eva Neymann filmjét találta a legjobbnak a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI, valamint a Nemzetközi Filmklub Szövetség, a FICC, mely Magyarországon első alkalommal ítélte oda a Don Quijote-díjat. A diákzsűri elismerését a lengyel Lukasz Palkowski kapta Rezervátum című alkotásáért.
A bíráló bizottságok külön említették a macedón Igor Ivanov Felfordulva, valamint a magyar Gigor Attila A nyomozó című filmjét.
A Pécsi Filmünnep hagyományait folytató, október 7. és 14. között zajlott seregszemlére 14 ország elsőfilmes rendezőinek 34 alkotását nevezték, ebből 12 került be a versenyprogramba.
A fesztivált szakmai- és közönségtalálkozók, filmtechnikai bemutatók színesítették, utóbbiak keretében az érdeklődők megismerhették a médiatechnikával foglalkozó legjelentősebb cégek által kínált kamerákat, vágóprogramokat, s egyéb, a filmkészítéshez szükséges eszközöket.
Képünkön: Novák Péter (balról) koreográfus és Makk Károly rendező a pécsi Uránia moziban beszélget, ahol gálával ért véget a Moveast nemzetközi filmfesztivál.
MTI - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Templomban szemelte ki idős áldozatát...
- Kondizni mennek a héten a NAV...
- Februárban kiderül, hány sasmadár...
- Újabb találkozóra hívja a fiatal...
- Továbbra is hajózási korlátozások...
- Ha ilyen csokit, sütit, rágót vett,...
- Átadták szombaton a felújított...

