Mosdatlan alkoholisták és hajléktalanok lepik el ismét a pécsi köztéri padokat
2019. április 29. hétfő 17:08

A tél elmúltával ismét időről időre ápolatlan, általában hajléktalan emberekkel telik meg a Rákóczi út mellett lévő Hal tér, illetve a kertvárosi Csontváry utcai buszmegálló. A Pécsi Közterület-felügyelet fokozottan ellenőriz, a városüzemeltető munkatársai pedig rendszeresen fertőtlenítik a padokat.
Áldatlan állapotok uralkodnak a belvárosi Hal téren - erről panaszkodott az elmúlt hetekben több felháborodott olvasónk is. Mint írták, napi szinten látnak a padokon ülő vagy éppen fekvő, ápolatlan embereket, akik mellett érthetően nem szívesen foglalnak helyet. A közelben dolgozó egyik hölgy munkatársunknak azt mondta, általában reggel és este jelennek meg a kétes alakok.
A problémáról természetesen a közterület-felügyeletnél is tudnak.
- Rendszeresen, fokozottan ellenőrizzük a belvárosi utcákat és tereket, így napi szinten érintjük a Hal teret is - nyilatkozta Märcz János, a Pécsi Közterület Felügyelet vezetője. Leszögezte: amennyiben jogsértést észlelnek, szankcionálják a szabályszegést, tettenérés esetén pedig nem ritka a bírságok kiszabása, illetve a feljelentések megtétele sem.
A tapasztalatok szerint a renitensek között nemcsak hajléktalanok, hanem lakcímmel rendelkezők is vannak. A probléma tehát nem vezethető vissza csak a fedél nélküliségre, ennél jóval összetettebb kérdésről van szó.
Olvasóink beszámolója szerint a kertvárosi Csontváry utca buszmegállójában sem jobb a helyzet. A hangoskodás, adott esetben a kötözködés és a nem túl bizalomgerjesztő látvány mellett a fő gond, hogy az ott tanyázó kisebb-nagyobb csoportok összemocskolják a padokat, amely komoly egészségügyi kockázatot jelent.
- Sajnos gyakori eset, hogy a koszos ruházatuk, illetve magatartásuk miatt a padokat beszennyezik. A köztéri bútorokat ilyen esetekben a BIOKOM Nonprofit Kft. takarítja, valamint fertőtleníti - mondta Märcz János.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Árokba hajtott egy teherautó...
- Minden buszra és vonatra vonatkozik a...