Molotov-koktéllal akart bosszút állni szerelmén
2022. július 21. csütörtök 12:05

A férfit közveszélyokozással gyanúsítják a komlói rendőrök.
A rendőrségre kedden reggel arról érkezett bejelentés, hogy Komlón, a Kossuth Lajos utcában az egyik lépcsőház ajtóüvegén bedobtak egy üveget, amelyben valószínűleg valamilyen éghető anyag is volt, mert két ajtó is megrongálódott.
A rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Kiderült róla, hogy a volt szerelme a társasházban tartózkodott az új párjánál, és mivel a kapcsolatuk megromlott, úgy döntött, megbosszulja, hogy a volt párja az egyik barátjával jött össze.
A rendőrök egy nap alatt elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 23 éves helyi férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, ahol elmondta, hogy július 18-án este italozott, majd úgy döntött, hogy valamilyen módon kárt okoz az exének, mivel az mást választott helyette.
Benzint töltött egy üvegbe, majd egy ronggyal betömte a száját. A lépcsőházhoz ment, azonban ott rájött, hogy olyan magasra úgysem tudja feldobni, hogy a lakásba essen az üveg, ezért meggyújtotta a rongyot, majd a Molotov-koktéllal bedobta a lépcsőház ajtóüvegét, és elhagyta a helyszínt.
A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Ellene közveszélyokozás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A pécsi modellügynökségek rendben, a...
- Baranyában is célba ért a...
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Kiakadtak a fogyasztók: szerintük...
- A Fradi mai, osztrák ellenfele a...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Dunaszekcsőn oltják a lángokat a...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...

