"Mohácsról Pécsváradra - zökkenőmentesen"
2009. február 27. péntek 17:02
"A támogatás célja a színvonalas közúti közlekedés feltételeinek megteremtésével a térségben élők közlekedési kapcsolatainak, így az ott lakók foglalkoztathatóságának javítása. Ezzel folytatódhat a régió mellékúthálózatán a már meglévő, de rehabilitációra szoruló szakaszok felújítása. Az útfelújításnak növeli a jelentőségét, hogy a fejlesztéssel érintett települések számára számottevően javul a majdani M6-os autópálya elérhetősége.
Az 5606 jelzésű Mohács-Pécsvárad összekötő út 6 kijelölt szakaszán kerül az érintett út burkolata felújításra és megerősítésre. A térségben élők, az utat napi rendszerességgel használók jól tudják, hogy a meglévő útburkolat minősége jelentősen leromlott, kátyús, a forgalmi igényenek nem felel meg. Az előzetes felmérések alapján, meghatározott helyeken, pontszerűen szükség lesz a teljes pályaszerkezet cseréjére is.
Ahol a meglévő burkolat minősége jó, illetve az M6-os építése miatt a tervezett fel- és lehajtóknál (Palotabozsok és Véménd határában) ennek a projektnek a keretében nem lesz felújítás.
A beruházás során felújítanak 36 buszmegállót, 5 hídat és 2 átereszt. Az érintett szakaszon a közúti jelzőtáblák jelentős része elhasználódott, ezek valamint a szalagkorlát cseréjére is sor kerül.
Az út teljes egészében európai uniós támogatásból, 968 millió forintból újul meg 2009 őszére."
Forrás: Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- Véméndi férfi rabolt párjával az...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...