Mohácson rendeztek színházi performanszt a rendőrök
2022. október 21. péntek 12:24

Több mint 250 középiskolás diák vett részt a mohácsi bűnmegelőzési színházi előadáson.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2022. október 20-án a Mohácsi Kossuth Teátrumban rendezte meg közös bűnmegelőzési rendezvényét, a „Gondold át!" színházi performanszt.
A színpadon egy megtörtént kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményt láthatott a közönség. A bűntetőeljárás rendőrségi szakaszának bemutatását követően egy perszimuláció következett.
A színdarabot a közönséggel való interaktív beszélgetés követte, amelynek során a résztvevők szabadon kérdezhettek a bírósági és rendőrségi szakemberektől.
A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők felismerjék a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési formáit, ne váljanak elkövetőkké illetve áldozatokká, továbbá a bírósági szervezettel, az igazságszolgáltatással kapcsolatban szélesítsék ismereteiket.
A program több szervezet összefogásával jött létre. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság mellett részt vett benne a Pécsi Törvényszék, a Baranya Megyei Főügyészség, a Pécsi Művészeti Középiskola, Mohács Város Önkormányzata, valamint a Mohácsi Kossuth Teátrum és Művelődési Ház.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még két hétig a módosult menetrend...
- Idén először érkezik pótlás az éltető...
- Csaknem hatméteres vízzel tetőzik a...
- Orbán Viktor: megemeltük a...
- Hogy is volt? A választások...
- Átmenetileg változik a M6-osra való...
- Szobákat díszítettek fel a...
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Rajonganak a kicsi, de megosztó...
- Újabb három baranyai drogdílerre...

