Mohácsi rendőrök kapták el a pécsi ékszertolvajokat

2020. december 28. hétfő 09:30

Mohácsi rendőrök kapták el a pécsi ékszertolvajokat

A mohácsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik ékszereket loptak egy marázai házból. 

 

 

Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 37 éves, valamint egy 30 éves pécsi férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2020. március 4-én 6 óra és 16 óra között Marázán, a Fő utcában befeszítette egy családi ház ablakát, majd értéktárgyakat kerestek az épületben.

Végül a páros öt pár fülbevalót, három gyűrűt, négy nyakláncot és két medált lopott el a házból. A bűncselekménnyel közel másfél millió forint kárt okoztak a sértetteknek.

 

A mohácsi rendőrök néhány órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőket, és előállították őket a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.

 

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek

Forrás: BMRFK