Minden egy helyen lesz a pécsi Álláskeresők Napján
2015. szeptember 23. szerda 18:24
A Baranya Megyei Kormányhivatal (BAMKH) és az Ygen Humánerőforrás Központ közös szervezésében szeptember 30-án álláskeresői napot tartanak Pécsett, a Tudásközpontban.
Mint azt Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott elmondta, a rendezvény célja, hogy a Baranya megyei álláskeresők koncentráltan, egy helyen számos - a térség nagyobb munkáltatói által ismertetett - állásajánlat között válogathassanak.
Az eseményen a cégek, szervezetek képviselői saját standjaikon várják az érdeklődőket, akik emellett szakmai előadásokon, műhelymunkán vehetnek részt, illetve egyéni tanácsadást, gyakorlati útmutatást kérhetnek az Ygen Humánerőforrás Központ és a Foglalkoztatási Főosztály szakembereitől.
Az Álláskeresők Napja keretében kerül sor a Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya által megvalósított „Önindító 2014" munkaerő-piaci program záró konferenciájára is.
Az egyedülálló program célja olyan álláskeresők támogatása, akik a vállalkozás indításához szükséges ismeretek, kompetenciák megszerzése után önálló kezdeményezéssel, céggel jelenhetnek meg a kreatív ipar vagy turizmus területén.
A konferenciához kapcsolódóan kiállítást is rendeznek, így az Álláskeresők Napjára érkezők lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a programnak köszönhetően elindult vállalkozások tevékenységét.
A délutáni kísérőprogramok Kovács Kokó Istvánnak, az Ökomenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetének a küzdelemről, motivációról és sikerről szóló előadásával indulnak. Ezt követően a Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának munkatársa ismerteti az álláskeresők által elérhető támogatási lehetőségeket.
A munkaerő-közvetítők tevékenységéről kerekasztal-beszélgetés során tájékozódhatnak az érdeklődők.
A Pécsi Tudományegyetem Karrier Irodájának szakemberei az önismeret-fejlesztésben, karriertervezésben segítik a hozzájuk fordulókat. A Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának szolgáltatási szakügyintézői pedig műhelymunkák keretében ismertetik az önéletrajzírással kapcsolatos tudnivalókat, álláskeresési technikákat.
A rendezvényen való részvétel, illetve az ott elérhető szolgáltatások ingyenesek, azonban az előadásokra, műhelymunkákra - a termek korlátozott befogadóképessége miatt - érdemes előzetesen regisztrálni a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain.
Forrás: BAMKH
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

