"Mi főzünk és nem politizálunk" - Egészséges, magyar ételeket ígér a pécsieknek a Hungast

2012. augusztus 21. kedd 19:33

Viharos körülmények között veszi át a pécsi közétkeztetés ellátását a Hungast Dél-Magyarország Kft. A pályázat kapcsán nemrég feljelentést tett az MSZP, szerintük ugyanis a cég hamis papírokat nyújtott be, de a szocialisták több más vádat is megfogalmaztak. Tóth Bertalanék szerint kérdéses, hogy a cég végrehajtja-e az ígért fejlesztéseket, sőt az MSZP háza táján azt vizionálják, a Hungast mindössze egy konyhát üzemeltetne Pécsett. A cég ügyvezető igazgatója cáfol, és a politikai jellegű támadások helyett inkább az egészséges ételek előállításával foglalkozik.

Június végén döntött úgy a pécsi önkormányzat, hogy a közétkeztetési pályázatot az évi 1,52 milliárd forintos ajánlatot tevő Hungast Dél-Magyarország Kft. nyerte. A szocialisták azonnal begyújtották a rakétákat és feljelentést tettek, mondván, a cég hamis okirattal igazolta, hogy rendelkeznek az előírt négyezer fős havaria konyhával.

- Még nem kaptunk értesítést a feljelentésről és az állítólag elrendelt nyomozásról sem, de ez nem is érdekes. Rendelkezünk ugyanis az előírásnak megfelelő konyhával - vágott bele Kérfalusi Attila (képünkön), a Hungast Dél-Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki, bár leszögezte, a politikai adok-kapok helyett a főzéssel foglalkoznak, ám így is készséggel válaszolt kérdéseinkre.

Kérfalusi az állítólagos konyhabezárásokkal kapcsolatban elmondta: nem igaz, hogy mindössze az ANK konyhája maradna meg. Ígéri, az alkalmazottak számában sem lesz változás.

- Egyesek már azt vizionálják, hogy az M6-os autópályán egymást érik majd a Hungast kamionjai, de ez természetesen blődség. Az ételeket Pécsett készítjük, szinte száz százalékban magyar alapanyagból, a beszállítókkal és a lehetséges alvállalkozókkal folyamatosak a tárgyalások - fogalmazott az ügyvezető.

A legtöbb kifogás a Hungast győzelmével kapcsolatban az volt, hogy a vállalkozás kétszázmillió forinttal drágábban látja el a feladatot, mint tette azt elődje.

- Komoly színvonal emelkedést szeretnénk elérni az ételek minőségét és a konyhák felszereltségét illetően, ezt pedig csak a pályázatban leírt összegből tudjuk véghezvinni. Az önkormányzat objektív szempontok alapján döntött mellettünk - mondta Kérfalusi Attila.

És ha már fejlesztések.

A cégvezető arról adott tájékoztatást, hogy a Hungast az elavult konyhák felújítására már most több mint 200 milliót költött, de tíz év alatt (ennyi ideig láthatják el a feladatot) folyamatosan fejlesztenek majd.

- Komoly feladat előtt állunk, hiszen a célunk, hogy a pécsi közétkeztetésben meghonosítsuk az egészséges ételeket kínáló reformkonyhát. Ez nem azt jelenti, hogy a hagyományos ételeket levesszük az étlapról, hanem például hogy kevesebb só felhasználásával, ízfokozó nélkül állítjuk elő azokat, modern konyhatechnológiával. Ehhez elengedhetetlen a fejlesztés.

Kérfalusi azt ígéri, a Hungast a diétás étkeztetésre is komoly hangsúlyt fektet majd, ennek érdekében új konyhát alakítanak ki, ahol dietetikus és élelmiszerfelügyelő előírásai, iránymutatásai mellett állítják elő az ételt.


Képünkön Kérfalusi Attila látható. 

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva