Mellár Tamás romákat telepítene Györgytelepről üres, jó állapotú pécsi lakásokba
2018. március 21. szerda 17:56

Nemrég volt látható az ATV-n az a műsor, amelyben Mellár Tamás pécsi, magát függetlennek mondő képviselőjelölt arról beszél, hogy szegény sorsú györgytelepi cigányokat telepítene üresen álló pécsi, jó állapotú lakásokba.
Az ATV-n futó Szavazz rám! című műsor vendége volt nemrég Mellár Tamás közgazdász, a Gyurcsány-párt és az MSZP által is támogatott országgyűlési képviselőjelölt. Az adásban több ügyben is véleményt nyilvánított, a műsorvezetővel egyebek mellett megállították a járókelőket, azt tudakolva, hogy kire szavaznak az áprilisi választáson.
A műsor keretében a politikus kilátogatott - az egyébként a választókörzetén kívül eső - Györgytelepre is, ahol az ott lakókkal elegyedett beszélgetésbe. Az egyik nehéz sorsú családdal való találkozás során a képviselőjelölt azt mondta, hogy „külső segítség nélkül nem is lesznek képesek ebből [a nehéz helyzetből - a szerk.] kijönni".
Íme a műsor, az érintett rész a 18. perctől látható:
Mellár Tamás látogatást tett Györgytelepen:
- Egy kis segítséggel, egy-két lökéssel őket olyan pályára lehetne rakni, ami néhány év alatt akár egy stabil életvezetésre is vihetné őket - fogalmazott a professzor.
Majd nem sokkal később arról beszélt, „a népszámlálásnál szembesültünk azzal, hogy mennyi üres lakás van Magyarországon, egészséges, jó minőségű üres lakások vannak". A műsorvezető kérdésére úgy válaszolt, hogy Pécsett is rengeteg ilyen lakás található.
Mellár Tamás szerint nem rossz állapotú, hanem „jó állapotú üres lakásokba költöztetné őket", mert abból „szerinte rengeteg van Pécsen".
Ez tehát azt jelentheti hogy ezeket az ilyen nehéz sorsú családok lakhatási problémáinak a megoldására is fel lehetne használni.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Harminchárom rab készül idén...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...