Mégsem hozzák nyilvánosságra!
2008. február 04. hétfő 20:15

Mint megírtuk, ma akarta nyilvánosságra hozni a teljes, titkosított EKF-tanulmányt a pécsi ellenzék, mégis úgy döntöttek, ehelyett negyvennyolc órás ultimátumot adnak Tasnádi Péternek. A pécsi polgármesternek ennyi ideje van arra, hogy nyilvánosságra hozza az anyagot, plusz a tanulmányt készítő konzorciummal kötött szerződést.
Az ellenzékiek szerint a tanulmány egyértelműen igazolja, hogy komoly bajban van az EKF-program, a városvezetés azonban, mondják, az őszinteség helyett a titkolózást választotta. A Fidesz, mint egy ezekben a percekben elkezdődött sajtótájékoztatón elhangzott, úgy véli, mindenkinek joga van megtudnia, hogyan áll az a program, amely meghatározza a város, és a benne élők jövőjét az elkövetkező 15-20 évben.
- A közérdekű adatok eltitkolása bűncselekmény - vélekedik Páva Zsolt -, ezért ha 48 órán belül nem hozza nyilvánosságra a titkosított, több mint 300 millió forint közpénzbe került EKF tanulmányt a város, az ellenzék a bírósághoz fordul.
- A hétvégén nagyon agresszív politikai nyomás alá került a frakciónk, nem csak az EKF menedzsment, hanem a szocialisták részéről is. Az a vád ért bennünket, hogy megpróbáljuk veszélyeztetni az EKF és ezzel Pécs sikerét. A célunk természetesen nem ez - fogalmazott Páva Zsolt.
- A bíróságnak törvényi kötelessége, hogy soron kívül tárgyalja és döntsön ebben az ügyben, mert álláspontunk szerint az anyag közérdekű adatokat tartalmaz, a titkosítás indokolatlan. Álláspontunk az, hogy a megvalósíthatósági tanulmány nyilvánosságra kerülése nem sérti Pécs érdekeit - semmilyen szempontból. Minden pénzügyi (hazai és uniós) információ már nyilvánosságra került korábban is, a projekt valódi állásáról azonban nem tud senki - hangzott el a sajtótájékoztatón.
ELŐZMÉNYEK: KERESD EZEN AZ OLDALON A KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK MENÜPONTBAN! (JOBBRA, FENT)
FRISSÍTVE
(13:50)
Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere a fideszes kezdeményezéssel kapcsolatban közölte, semmilyen fenyegetésről nem tud és továbbra is az az álláspontjuk, hogy nem volna szerencsés nyilvánosságra hozni az anyagot a kivitelezői közbeszerzési eljárások előtt, ezzel a lépessel ugyanis hátrányosan befolyásolhatják azok eredményét.
Hozzátette, a munkáért mindeddig nem fizettek a tanulmányt elkészítő konzorciumnak, ráadásul a szerződés szerint a munka teljesítésének végső határideje június harmincadika.
Tóth Bertalan szerint viszont, ha város mégis ennél az időpontnál hamarabb igazolja a cég teljesítést, az önkormányzat pedig a konzorcium számlájára átutalja a több százmillió forintot, akkor nyilvánosságra hozzák a tanulmányt.
FRISSÍTVE
(14:28)
Az ügyvéd szerint nyár elejéig elhúzható az ügy
Komlódi András ügyvéd tájékoztatása szerint a kérelem beadásától számítva - jogilag értelmezve legalábbis - tizenöt napja van a városvezetésnek arra, hogy reagáljon, s ha a kérést megtagadja, a kérelmező a városi bírósághoz fordulhat.
Mint mondja, a bíróságnak a közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyeket soron kívül kell tárgyalnia, s bár a jogszabályok pontos határidőket nem határoznak meg, de a gyakorlat szerint a beadástól számítva az első tárgyalást egy hónapon belül lefolytatják.
Az első fokú döntéssel szemben viszont fellebbezhetnek a felek, erre újabb tizenöt nap áll rendelkezésükre. Ezt követően a másodfokon eljáró megyei bírósághoz jut az ügy, amely szintén köteles soron kívül tárgyalni azt. Utóbbi testület döntése viszont már jogerős, s ha a bíróság a tanulmányt közérdekű adatnak minősíti, akkor az önkormányzatnak tizenöt napon belül kötelessége közzétenni az anyagot.
Komlódi András szerint a jogi procedúra tehát legkésőbb a nyár elejéig lezárulhat.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Ma is pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Először értékelik pontozással a...
- Már több tízmillliót fizetett vissza...
- KSH: már 700 ezer felett jár a...