Megrendezték a XIII. Megyenapot
2008. október 10. péntek 16:24

A Mayer Mihály megyéspüspök által bemutatott szentmisét követően a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Papnövelde utcai díszteremben rendezte meg ünnepi műsorát, majd itt adták át ez ezévi kitüntetéseket is.
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!
A meghívottak között - immár hagyományosan - a megye korábbi vezetői is feltüntek: dr. Hargitai János elnök így elődeivel (akik közül eljött dr. Kékes Ferenc, dr. Tóth Sándor és dr Pitti Zoltán is) közösen tekinthette meg az ünnepi műsort, melyet Lipics Zsolt színművész konferált, s melyben felléptek többek között Megyesi Schwartz Júlia ének- és Győri István lantművész, valamint a Pécsi Balett táncművészei.
A megyenapi ünnepség keretében adták át az idei díjakat is.
Pro Comitatu Baranya Díjat:
Dr. Keszthelyi Bélának, a Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház, volt orvos-igazgatójának.
Baranya Turizmusáért Díjat:
Serényi Ákosnak, az orfűi Muskátli Vendéglő és Kemencés Udvar tulajdonosának.
Egészségügyi Díjat:
Dr. Bódis József egyetemi tanárnak.
Felsőoktatási Díjat:
Dr. Nagy Judit professor emeritának.
Gazdaságfejlesztési Díjat:
Loschán Ferenc vállalkozónak.
Idősekért Díjat:
Keserű Árpád, volt megyei képviselőnek.
Ifjúságért Díjat:
Lakatos Judit ének-zene tanárnak, karvezetőnek.
Közoktatási Díjat:
Perintfalvi József nyugdíjas pedagógusnak.
Közrend-Közbiztonsági Díjat:
Kriston Ferencnek, a Siklósi Tűzoltó Parancsnokság vezetőjének.
Közszolgálati Díjat:
Kreskáné Domján Magdolna csoportvezetőnek.
Kulturális Díjat:
Dr. Roisz Andrásné, szakmai osztályvezetőnek, igazgatóhelyettesnek.
Művészeti Díjat:
H. Barakonyi Klára képzőművésznek.
Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Díjat:
Mausz Mihály pedagógusnak, igazgatóhelyettesnek.
Sajtó Díjat:
Máté Balázs újságírónak.
Sport Díjat:
Iványi Dalmának, a MiZo Pécs, 2010 csapatkapitányának.
Szociális Díjat:
Varga Lászlóné intézményvezetőnek.
Tudományos Díjat:
Dr. Hübner Mátyás főiskolai tanárnak.
Hallgatói Tudományos Díjat:
Bor Barna, III. éves testnevelés szakos hallgatónak.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...