Megkerültek az ellopott bringák, az orgazda is bukott
2018. július 01. vasárnap 09:59

Egy társasház zárt folyosójáról lopott két férfi Pécsett.
Egy 16 és egy 26 éves helyi férfi ellen lopás, egy 69 éves szintén helybeli férfi ellen pedig orgazdaság miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság.
A gyanú szerint a két fiatalember 2017. november 24-én bement egy pécsi társasházba, ahol két emeleten is betörték a zárt folyosó ajtajának ablaküvegét, majd onnan kettő darab kerékpárt és egy cipőt loptak el.
A rendőrök pár nap alatt beazonosították és elfogták a tolvajokat, majd előállították őket.
Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten beismerték tettüket, és a rendőröknek azt is elmondták, hogy az ellopott kerékpárokat eladták. A bicikliket megvásárló 69 éves férfit szintén gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, a kerékpárokat pedig lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosaiknak.
A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...

