Meghosszabbítják a neves pécsi zsidó művészek emlékkiállítását
2014. szeptember 04. csütörtök 14:31

A Négy festőművész című kiállítás az eredetileg tervezett időtartam helyett szeptember 30-áig látogatható a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan u. 4.). A kiállítás négy - a Holokauszt idején áldozattá lett - a nagyközönség számára ismeretlen zsidó származású pécsi képzőművész megmaradt alkotásait mutatja be egy kamara-kiállítás keretében.
A közönség Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos és Roder Judit festményeit és grafikáit ismerheti meg a tárlaton, mely részben az 1946-ban ugyanezen művészek alkotásaiból rendezett emlékkiállítás rekonstrukciója, mely egykor Martyn Ferenc kezdeményezésére jött létre.
A rendezvény egyrészt a Janus Pannonius Múzeum - a pécsi képzőművészeti élet egykori művészeit ismertető - kutatási programjába illeszkedik, ugyanakkor a közönség számára eddig ismeretlen pécsi zsidó művészek bemutatásával méltó emléket kíván állítani a deportálásban elhurcolt pécsi és baranyai zsidóságnak.
A tárlat szeptember 30-áig látogatható keddtől vasárnapig 10-18 óra között, a belépődíj felnőtteknek 500, a diákoknak és nyugdíjasoknak 250 forint.
Forrás: JPM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

