Meghalt a baranyai Nagypallnál történt baleset vétlen sofőrje
2012. augusztus 14. kedd 12:15
Hétfő délután újabb halálos baleset történt Baranya megyében az 5607-es számú út Nagypall és Fazekasboda közötti szakaszán - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az elsődleges adatok szerint egy Fazekasboda irányába közlekedő személyautó az adott útszakaszon egy előtte haladó autó előzésébe kezdett, azonban figyelmen kívül hagyta a szemközti sávban Fazekasboda irányából szabályosan közlekedő személygépkocsit. Fékezett, de a frontális ütközést elkerülni már nem tudta.
Az elsődleges adatok szerint a balesetet okozó gépjármű 25 éves vezetője könnyű sérüléseket szenvedett, a másik autóban két fő - a vezető és az egyik utas - súlyosan és egy fő könnyen sérült. A gépkocsit vezető 54 éves férfi kórházba szállítását követően röviddel éjfél után elhunyt.
A rendőrség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
A közlekedési balesetek megelőzése, csökkentése érdekében augusztus 20-ig az ország teljes területén így Baranya megyében is fokozott rendőri jelenlétre számítsanak a közlekedésben résztvevők.
A fokozott ellenőrzés a balesetek megelőzése érdekében kerül végrehajtásra, kiemelt figyelemmel a közelgő hosszú hétvégére. Az ellenőrzések keretében Baranya megye forgalmasabb útjait, a turisztikailag frekventált részeket, a városközpontokat, a szórakozóhelyeket és környékét, a városok ki- és bevezető útjait, az üdülőövezeteket visszatérően, napi több alkalommal is ellenőrizni fogják a rendőrök.
A sebességellenőrző berendezések mindegyike alkalmazásra kerül, a járművezetőket érintően minden intézkedés során ellenőrzik az ittasságot, valamint a passzív biztonsági eszközök (például biztonsági öv, biztonsági gyermekülés) használatát.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...

