Megérkezett Pécsre, beszállt a helyi politikába Soros György: kitömött egy alapítványt
2017. december 02. szombat 21:50

Mintegy 500 ezer dollárt, azaz 130 millió forintot kapott Az emberség erejével elnevezésű alapítvány Soros György alapítványától - hangzott el az M1 szombat esti Híradójában.
Nyirati András, a pécsi alapítvány elnöke elmondta: a pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapták; a támogatási szerződést már alá is írták.
"Törvényileg sem tehetjük, hogy politikai tevékenységet folytassunk. Tehát bennem ha bármi ilyen veszély felmerült volna, hogy ez a program ez ilyet valósítana meg, akkor nem is írhattam volna alá" - fogalmazott az alapítvány elnöke.
A héten egy hírportál számolt be arról, hogy vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között, így szállva szembe a kabinettel.
Az abcug.hu portálon csütörtökön megjelent cikkben azt írták, a lépés illeszkedik az új stratégiába, amely aktívabban lép fel a kormányzati támadásokkal szemben.
A Híradóban idézték Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárt, aki a műsorban arról beszélt, hogy Soros György vidéki civil központjai az üzletember céljait segítenék: a bevándorlás erősítését, a kerítés lebontását és azt, hogy bevándorláspárti kormány legyen Magyarországon.
Soros György az egy nappal korábban közzétett videoüzenetei egyikében azt mondta: ő ugyan nincs Magyarországon, de az emberek, akiket támogat, érzik az "üldözést".
MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Kelenföldre érkeznek, s onnan is...

