Más autó rendszámával közlekedtek, bebukták a mutatványt
2018. június 23. szombat 09:46

Két férfi is lebukott egy-egy igazoltatás során: kiderült, hogy másik kocsi rendszámát szerelték fel a sajátjukéra.
Egy másik személygépkocsi forgalmi rendszámát találták a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei annak a 33 éves helyi férfinak az autóján, akit 2018. május 29-én igazoltattak Pécsett, az Aidinger János úton. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy a külföldről behozott autót még nem vitte el műszaki vizsgára, de addig is közlekedni akart vele, ezért rászerelte a felesége autójának a rendszámtábláit.
Szintén beismerte tettét az a 19 éves molványi férfi, akit 2018. június 8-án Szigetváron igazoltattak a rendőrök. A Szigetvári Rendőrkapitányságra előállított férfi a megalapozott gyanú szerint az apja gépkocsijára kiadott rendszámtáblát szerelte fel a saját autójára, és azzal közlekedett.
A két férfi ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyekben keletkezett iratokat megküldte az eljáró ügyészségeknek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...

