Már lehet bérletet vásárolni a Pannon Filharmonikusok koncertjeire - tavaly elkapkodták
2017. március 07. kedd 10:22

A Pannon Filharmonikusok március elsején megkezdte az Energiaáramlás címet viselő 2017/2018-as évad fővárosi bérletsorozatának értékesítését. A Pannon-bérlet műsora a jövő évadban az eddig megszokott színvonalat még tovább fokozva ismét a zenei világ kivételes szólistáit, saját nemzetük vezető művészeit vonultatja fel a komolyzene elismert dirigenseivel együtt, miközben igyekszik arra is rávilágítani, mit rejt a cím, és hogyan válik a flow-élmény a jövő évad központi témájává.
A budapesti koncertsorozat bérleteseinek száma az elmúlt évadban meghaladta az 1100 főt, így a most márciussal indult bérletújítás mellett az új érdeklődőknek érdemes a korlátozott számban megvásárolható szabad helyekre minél előbb megváltani bérletüket. Az együttes 2017/2018-as évadának középpontjában az energiaáramlás, a flow-élmény, a koncerttermekben felszabaduló energia áll.
A zenekar igazgatója, Horváth Zsolt a Müpában, március 6-án tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Pannon Filharmonikusok elért egy magabiztos technikai tudásszintet és repertoárt. Ennek köszönhetően túl tud emelkedni a perfekcióra való fókuszáláson. A társadalmi érintkezés lényege az, hogy valóban létrejön a közlés, ami a koncertteremben az energiaáramlásban valósul meg a muzsikusok és a hallgatóság között.
A jövő évad szólistái mind olyan kivételes művészek, akik nem csak érzik, de értik is azt, hogy a megfelelő körülmények között a zene energiája az előadóban és a hallgatóban is képes olyan állapotot előidézni, melyben felszabadító örömérzettel élhető át egy-egy pillanat. Erre a szemmel nem látható folyamatra világít rá a zenekar a közönség számára is megtapasztalható formában.
A Pannon-bérlet hangversenyeinek rendszeres látogatói számára ismerősen fog csengeni a karmesterek névsora is. Bogányi Tibor, a zenekar vezető karmestere két koncerten áll majd a közönség elé, a sorozat utolsó hangversenyét pedig a PFZ állandó dirigense, Vass András vezényli. Cristian Mandeal, valamint Gilbert Varga jó kapcsolatot ápolva az együttessel, a koncertek közönségének örömére ugyancsak több alkalommal és nagy sikerrel vezették már a Pannon Filharmonikusokat.
A 2017/2018-as évad budapesti bérlete megújítható és vásárolható a www.jegymester.hu oldalon, valamint a Müpa pénztáraiban személyesen.
Forrás: Pannon Filharmonikusok
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...