Málom: tiltakozó akciók várhatók

2009. március 20. péntek 19:54

Háromszáz tiltakozó aláírást összegyűjtöttek és egy lakossági fórumot is tartottak már a málomi szőlőhegy környékén élők. Egyelőre azonban nem látni, hova vezet a Pécsi Építési Szabályzat (PÉSZ) módosításának további negligálása. Összesen háromszázötven lakást magukban foglaló társasházak építése ellen ágálnak mindenesetre, mondván: a beruházás hatására elértéktelenednek házaik, megszűnik a környék családi házas hangulata.

Már az év elején látszott, hogy az önkormányzat elképzelése - miszerint ingyen telkekért cserébe egy befektető 195 ezer forintos maximalizált négyzetméteráron épít lakásokat - nem minden körben arat majd tetszést. A beruházáshoz ugyanis szükség volt az érintett telkek átminősítésére, ami a PÉSZ-ben annyit jelent: kertvárosiasból nagyvárosias övezetté nevezik át.

A környéken élők már decemberben mozgolódásba kezdtek, s gyorsan el is juttatták a 300 aláírást a városházára. A fentieken kívül arról is panaszkodnak, hogy az építkezés hatására megváltozik a környék mikroklímája, nem tudna átszellőzni a terület, miközben a növekvő autóforgalom miatt még zajosabbá és koszosabbá válna Málom e része.

Juhász István a terület - immár - független városi képviselője azt mondja, átérzi a lakók problémáit, s szerinte a városvezetésnek illene is megoldania a problémát. Szerinte meg kell állapodni a befektetővel - akinek egyelőre érvényes építése engedélye sincs még, s tudomása szerint a tervek sem állnak készen - arról, hogy csökkentse a projekt tartalmát, vagy válasszon a környéken másik telket. Közölte: már szót kért a málomiak érdekében egy nemrégiben megrendezett közgyűlésen.

Dr. Tóth Bertalan alpolgármester Juhász kérdéseire válaszolva az ülésen azt mondta, hogy a környezetet terhelő irreális beépítésről nincs szó, s a terület szomszédságában már ma is állnak társasházak.

A lakók mindenesetre ragaszkodnak igazukhoz: ha nem történik pozitív előrelépés az ügyben, készek kártérítési igénnyel a bírósághoz fordulni, s egészen az Alkotmánybíróságig elmennek, ha kell. Az önkormányzat azonban akkor is rosszul járhat, ha enged a városlakóknak, s szerződést módosít a befektetővel: ez esetben a pályázó élhet kártérítési igényével, mondván, nem az eredeti megállapodás szerint építkezhet.

Az érintettek egyelőre kivárnak, feltételezhetően a jogerős építési engedély kibocsátásáig, vagy az építkezés megindulásáig.

Képünkön: az egyik érintett területet jeleztük rózsaszínnel.

Korb Zoltán - Fotó: Google Maps