„MagyaRock" ünnepe Mohácson

2008. augusztus 28. csütörtök 19:15

„MagyaRock
A mohácsi csata (1526) évfordulóján íjászbemutatókkal, huszárfelvonulással fűszerezett, rockzenekarok fellépésével színesített kétnapos rendezvénnyel várják a Mohácsra látogatókat. A Duna-parti város önkormányzata által is támogatott eseményen fellép a Kormorán (képünkön) zenekar is.

A rendezvény szervezője, Vikár Csaba, a mohácsi Duna Irodaház vezetője elmondta, olyan programot állítottak össze, amely a családok mellett a fiatalok számára is vonzó, s azon keresztül a magyarság történelme, hagyományos értékei is bemutathatóvá tehetők. A cél az volt, hogy minden korosztályt „megfogjanak".

A kétnapos rendezvénysorozaton a Kormorán mellett fellép a Szkítia, az Ismerős Arcok, a Romantikus Erőszak, valamint az Egészséges Fejbőr zenekar is. Vikár Csaba azt mondja, azért választották ezeket az együtteseket, mert populáris zenét játszanak, s nem mellesleg erősítik a magyarságtudatot.

A koncertek kivételével a programok ingyenesen látogathatók.

A fesztivál péntek délelőtt a lovascsapatok, motorosok táborverésével indul, majd kora délután Az Első Magyar Császári és Királyi Huszárezred, a Körmendi Batthányi Lovasbandérium és a Siklósi Huszárok vonulnak fel a város főutcáján íjászokkal, barantásokkal, néptánccsoportok, valamint a South Western Bike motoros klub tagjaival közösen.

A szervezők székely népdalokból és néptáncokból is összeállítottak egy csokrot, a táncházban néhány bonyolultabb lépést el is sajátíthatnak az érdeklődők.
Szombaton íjász-, baranta- és lovasbemutatókkal indul a nap, a folyamatosan zajló programok késő délutánig tartanak, majd Csajághy György népzenekutató és Nagy Kálmán hadtörténész tart előadást.

A mohácsaik ezúttal sem feledkeztek meg a városban nagy számban élő, és a település életét meghatározó sokacokról sem, így a népcsoport táncházában sokac népdalok is elhangzanak este.

Helyszín: Mohács, Szabadidő Park (a Sportcsarnok mögött), valamint a Sátorhelyi emlékpark
Időpont: augusztus 29. - augusztus 30.

B. M. - Fotó: sopron.info.hu