Magára hagyott gyertya is okozott már halálos tüzet

2017. szeptember 08. péntek 15:30

Magára hagyott gyertya is okozott már halálos tüzet

A katasztrófavédelem kiemelt megelőzési kampányt indított a halálesetekkel és személyi sérülésekkel járó tűzesetek számának csökkentése érdekében.

Az általános tájékoztatókon túl, most egy részletesebb káreseti elemzés sorozat keretében kívánunk rámutatni arra, milyen okok és tényezők vezettek egy adott eseményhez, és vajon megelőzhető lett volna-e a káreset. Összegyűjtöttük az elmúlt években halálesettel illetve súlyos, életveszélyes sérüléssel végződő tűzeseteit. 2015-től a mai nappal bezárólag tizenegyen vesztették életüket Baranya megyében tűzeset következtében. Öt ember pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A 2016-os évben kiemelkedően magas volt azon tűzesetek száma, amely halállal vagy súlyos sérüléssel járt. Az elmúlt évben hatan vesztették életüket, négy esetben pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek az érintettek.

2016. május 22-én a hajnali órákban riasztották a pécsi tűzoltókat Kővágószőlősre, ahol egy Újtelepi több lakásos épületből dőlt ki a füst. A háromszintes társasház egyik első emeleti lakásában keletkezett tűz. A tűzoltók kiérkezése előtt tizenhét embert tereltek ki a rendőrség munkatársai, majd a pécsi egységek megkezdték a beavatkozást. Az érintett lakásban egy ágy égett, amelyben egy elhunyt férfit találtak. A holttest mellett az ágy és egy könyv is megégett. A lakásban már korábban megszűnt az áramszolgáltatás, így az ott élő férfi alternatív eszközökkel világított. A tragikus eseményt megelőzően a férfi vélhetően elaludt, a magára hagyott égő gyertya pedig meggyújtotta a közelében lévő éghető anyagokat.

Az eset tanulsága, hogy égő gyertyát illetve egyéb nyílt lángú világító eszközöket nem szabad felügyelet nélkül hagyni, éghető anyagot, pedig nem tartsunk a közvetlen közelükben.

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság