Ma kezdődik Pécsett a protokollverseny
2008. március 10. hétfő 14:12
Az országos versenyre harminc kereskedelmi, vendéglátóipari és közgazdasági szakközépiskola jelentkezett. Három helyszínen dőlt el, hogy mely 15 csapat juthatott tovább a pécsi erőpróbára, ahol a mindennapi és a hivatali viselkedéskultúra leglényegesebb területein mérik össze tudásukat.
Az országos rendezvény megnyitója március 10-én, hétfőn délután 4 órakor lesz a díszteremben, ahol a rendezvénynek méltó környezetet biztosító Baranya Megyei Önkormányzat részéről Lászlóné dr. Kovács Ilona megyei főjegyző mond köszöntőt, majd Meixner András, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg a rangos eseményt. Mészáros András, az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 Menedzsmentközpont főigazgatója tart prezentációt.
A benevezett csapatok 11-én reggel 9 órától adnak számot elméleti és gyakorlati ismereteikről a hattagú zsűri előtt, amelynek elnöke dr. Sille István neves protokoll szakértő. Az eredményhirdetésre délután 3 órakor kerül sor.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...