Lyceum templom: a város is hozzájárul a felújításhoz

2008. október 13. hétfő 16:57

Az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz Pánics György, a városháza sajtófelelőse:

"A Magyar Pálos Rend több mint tíz éve átvette az egykor a rend tulajdonában lévő pécsi Lyceum templomot és azóta jelentős erőfeszítéseket tett a páratlan értékű műemlék felújítására.

Az elmúlt években pályázati segítséggel és Pécs önkormányzatának támogatásával szinte teljesen felújították a templom belső terét, így a figyelem ebben az évben már a templom külső állapotára irányul. Fel kell újítani a homokkő kapuzatot, a bejárati rézkaput és el kell végezni a homlokzat festését. Mindez megközelítőleg bruttó kilenc és fél millió forintba kerül.

A Magyar Pálos Rend azzal a kéréssel fordult Tasnádi Péter polgármesterhez, hogy az önkormányzat a lehetőségeihez mérten segítse az idegenforgalmi szempontból frekventált helyen lévő műemlék felújítását.

A kérésnek megfelelően Tasnádi Péter a polgármesteri keretből egymillió forinttal, míg a Kommunális Bizottság a saját keretéből félmillió forinttal járul hozzá a kapuzat ez évi felújításához. Jövőre- a tervek szerint - a teljes homlokzat megújul, így a Lyceum templom méltó büszkesége lehet Európa Kulturális Fővárosának."