Lezárják a komplejárót Mohácson, kerülniük kell majd a nagyobb teherautóknak
2015. szeptember 10. csütörtök 06:38

Halaszthatatlanná vált a komplejáró meghosszabbítása a városi oldalon, mivel alacsony vízállásnál már nem biztonságos a kikötés. A több hétig tartó munkálatok hamarosan elkezdődnek, a mintegy hetvenmillió forintba kerülő beruházás befejezéséig a komp a Sokac-révből indul. A húsz tonnánal nagyobb össztömegű járműveket nem tudják elszállítani.
A Duna tartósan alacsony vízállása, illetve az a - víz alatti felvételekkel is igazolt - tény, hogy a komphoz vezető lejáró alját a városi oldalon részben elmosta, részben megbontotta a folyó, halaszthatatlanná tette a rámpa felújítását és meghosszabbítását.
A lejáró jelenlegi állapotában két méternél alacsonyabb vízállás esetén a komp hídját már nem tudják az előírásoknak megfelelően leengedni.
A javításhoz, és a rámpa meghosszabbításához szükséges tervek már korábban elkészültek, s néhány napon belül a mintegy hetven millió forintba kerülő munkálatok is elkezdődnek.
Amíg ezek tartanak, várhatóan több héten keresztül, a kompot használóknak lényeges változásokra kell felkészülniük, mivel a lejárót lezárják.
A szolgáltató, az MVR Nonprofit Kft. részéről híprotálunk érdeklődésére azt közölték, hogy az átmeneti időszakban a kompjáratok a Sokac-révből indulnak. Az első járat hajnali öt óra húsz perckor, aztán pedig óránként este hét óráig. Amennyiben a forgalom indokolja, pótjáratokat is indítanak. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ilyen esetekben a menetrend nem mindig lesz tartható, ezért arra kérik az átkelni szándékozókat, hogy időben induljanak el a révhez. A szigeti oldali érkezés, majd a ki- és beszállás után a komp azonnal indul vissza Mohácsra.
Így közlekedik a kishajó
Amíg a komp a Sokac-révből indul, ideiglenes jegypénztár is nyílik, így a helyszínen lesznek megvásárolhatók a jegyek és a bérletek.
A Sokac-rév adottságai miatt viszont korlátozásokra is szükség lesz: a 20 tonnánál nagyobb össztömegű járműveket, vagyis a nagyobb, pótkocsis teherautókat és az autóbuszokat nem tudják elszállítani.
Azt egyelőre még nem tudni, pontosan melyik napon zárják le a komplejárót, ennek időpontjáról természetesen hírportálunkon beszámolunk.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...

