Legózhatunk is szombaton a Kulturális Központban
2016. február 05. péntek 15:40

Február 5-7. között rendezik meg országszerte a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű eseménysorozatot, melyben a Pécsi Kulturális Központ is részt vesz. Szombaton a következő programokkal várják az érdeklődőket.
Délelőtt tíz órától délig a Kreátor Klub tart összejövetelt a lego szerelmeseinek "Minden ami LEGO" címmel, melyen ötszáz forintért lehet részt venni.
Délután három órától hat óráig a Hunyor Foltvarró Kör Kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, majd interaktív foglalkozáson is részt vehetnek. A Hunyor Foltvarró Klub több, mint egy évtizede működik, s e program keretében a külső szemlélőknek is bebizonyítják, hogy foltot varrni nemcsak egy hobbi, hanem egyfajta életstílus, amihez ember - és természetszeretet, önzetlenség, lelkiismeretesség, kitartás és pontosság kell.
Ezzel egy időben, délután háromkor veszi kezdetét az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület bemutatkozása és kézműves foglalkozása. Az érdeklődők felfedezhetik a régi civilizációk szimbólumainak rejtett üzenetét, és maguknak is festhetnek egyet közülük. Megismerhetik néhány, az egyiptomi, görög és magyar kultúrából származó szimbólum jelentését és a műkőből készült plakettek festésének és antikolásának technikáját. Minden egyes szimbólum üzenetet hordoz, csak az a "nyelv", amin írták, számunkra már nehezen fejthető meg. De nem lehetetlen! Az egyesület szeretné egy kicsit bevezetni a résztvevőket ebbe a rejtélyes világba, hogy ne csak a megfestett plakettet vihessék magukkal, hanem a régi bölcsesség egy darabját is. A részvételi díj ötszáz forint.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

